Ott hagytam abba, hogy szombat délután gofrit sütöttünk. Így utólag meglehetősen vicces volt. Kezdetben kiesett a kezemből a fiók, amiből a sütőport akartam kivenni. Az volt a baj, hogy ez a fiók csak olyan álfiók, és nem tartja meg semmi, ha kihúzod. Szóval ismét győzött a gravitáció, és minden a földre borult (ez úgy tudott megtörténni, hogy semmilyen zacskót nem csuknak vissza vagy zárnak be). Sebaj, felporszívóztam, el van intézve.
Következő lépésként Zehra elővette a habverőt, majd mondta Lisának, hogy ne ijedjen meg tőle. Ezt egészen addig nem tudtam mire vélni, még be nem kapcsolta. Szegény kislány simán halálra rémült, és próbált olyan távol menni, ameddig csak lehet, persze hatalmas ordítás kíséretében. (Azóta is mondogatja, hogy nem kell félni, ha anya gofrit süt...)
Utoljára még Zehra is szerencsétlenkedett egy sort, mert előbb emelte ki a habverőt a tésztából, minthogy kikapcsolta volna.  (Nekem erről a Szilvi csokipudingja a plafonon című történet jutott eszembe...)

A gofri egyébként finom volt. :)