Bratkartoffeln

 2009.10.07. 18:01

Eme első bekezdést Zitának ajánlom különös figyelmébe; más nem hiszem, hogy értené a poént.
Tegnap vacsi közben elkezdem azon agyalni, hogy is kellene magyarul elmagyarázni, hogy mit eszünk tulajdonképpen. Gyakorlatilag krumpli volt sült tojással. De milyen krumpli? - ekkor beugrott: dinsztelt krumpli! Erre a gondolatomra persze hangosan felröhögtem az asztalnál. Alig nézhettek hülyének...

Amúgy semmi extra nincs mostanában. Tegnap a többiek Bad Cambergben voltak, rendeltek valami kütyüt, azt kellett elhozni. Mivel ezért nem volt túl sok kedvem kocsikázni, inkább a városban mászkáltam. De esőben ez sem volt túl nagy élmény. Amúgy mióta esik, tök jó idő van. Különösebben pulcsira sincs szükség.

Lisa ma már nem bírta megvárni a fél nyolcat a felkeléssel. Mi több, nyolckor már az ajtóban toporzékolt, fogta a táskáját, hogy menjünk az óvodába. Nem volt mit tenni, elindultunk tíz perccel korábban, de így babakocsi helyett gyalog, hogy időben érkezzünk. Délben sem aludt túl sokat, mert beszorult a lába az ágy rácsai közé. A szülők már veszekedenek rajta egy ideje, hogy levegyék a rácsot vagy sem, de ezidáig az apuka áll fölényben, miszerint a rácsnak maradnia kell.

Ma megbeszéltük, hogy december 23-án megyek haza, és január 2-án jövök vissza.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kamaszi 2009.10.08. 07:28:40

hű, de soká lesz még december, de már nagyom várom én is. :)

Zita87 2009.10.10. 12:09:58

Dinsztelt krumpli:D:D Hát ezen én is felnevettem itt a szobámban, ahol végre most már nekem is van netem... Eddig csak szórványosan tudtalak olvasni, de innentől rendszeres lesz:)

Puszi
süti beállítások módosítása