Hull(t) a pelyhes

 2010.01.08. 09:29

Ezt a bejegyzést alapvetően tegnapra szántam, de aztán úgy felidegesítettek a kollégiumi jelentkezéssel, hogy elment az írástól (is) a kedvem.
Elég hülye időjárás van errefelé mostanában. Tegnapelőtt gyönyörű napsütéses idő volt, csak kár, hogy ezt mínusz 12 fok kísérte. Tegnap aztán kora reggeltől éjszakáig havazott, és tök örültem, mert estére már esett annyi, hogy a cipőtalpak meglátszódtak a hóban. Ma reggelre azonban szinte az egész elolvadt, és az utak is szárazak voltak. Lisa tegnap kapott egy szánkót (illetve egy minibob névre hallgató polietilén darabot), amit ma feltétlenül ki kellett próbálnunk. A kezdeti félelme ellenére nagyon élvezte a szánkózást. Én kevésbé, mert hó hiányában a kutyasétáltatókon keresztül kellett az óvodát megközelíteni. Nem tudom, hogy délután érdemes lenne-e a dombok felé sétálni mennünk, hátha ott több hó maradt.

A dolgok újra a szokásos mederben haladnak. 5-én elkezdődött az ovi, ahova Lisa úgy jár, mintha kicserélték volna. Idáig be sem volt hajlandó nélkülem menni a csoportba (sőt le kellett ültetni, és elé tenni egy játékot, mielőtt kimegyek), most meg szó nélkül ott hagy az ajtóban, és vissza se néz.

Van még egy vicces sztori, amit elmesélek. Kijövetelem után egy-két héttel felvetettem, hogy én ennék valami gyümölcsöt. Zehra mondta, hogy ő és Thomas nem szeretik a gyümölcsöt, és Lisa sem, de ezután venni fog nekem. Tél elején elkezdődött a déli gyümölcs szezon, és kezdetben Lisa még el is futott tőlem, amikor mandarint, narancsot, kivit ettem, netán meg is kínáltam. Zehra meg eközben tovább bizonygatta, hogy az ő lánya nem szereti a gyümölcsöt. Mára odáig jutottunk, hogy Lisa simán megeszik egy-egy banánt, mandarint vagy kivit. Ez utóbbi történt tegnapelőtt este is, amikor a kivi elfogyasztása után szóltam is Zehrának, hogy Lisa megette előlem. :D
Zehra látva, hogy Lisa kivit eszik, csodálkozva szólt Thomashoz: "A lányod kivit eszik. És ez se nem tőlem jön, se nem tőled." Ez leírva kevésbé vicces, de élőben tényleg az volt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sbuci · http://strobl.comoj.com 2010.01.08. 19:39:37

Szegény gyerek, lehet, hogy nem is adtak neki sose gyümölcsöt, mondván úgyse szereti senki... Ha sokáig ott maradsz, még a végén normális ember lesz belőle :D

Flicka 2010.01.08. 19:44:25

@sbuci: Sajnos már csak 3 hétig maradok :(
Az én gyümölcsevésem meg nem tudom kitől jön :D:D:D

Zita87 2010.01.09. 08:42:10

Azért németektől (a nagy egészséges életmód...) ez a gyümölcs dolog elég fura:S Na de nem baj, még jó, hogy te ott vagy, megtanítod fürdeni is meg gyümölcsöt enni:)))De amúgy mit adtak ennek a gyereknek, mikor még kisebb volt? Mi tudtommal mindig ilyen gyümölcs papikat ettünk:D Neki rögtön a disznótoros jött?:D
süti beállítások módosítása