Hétfőt csütörtökig nem is történt tulajdonképpen semmi érdekes. Reggel óvoda, aztán evés, alvás, játszótér volt a sorrend. Ki kellett használni a viszonylag szép időt, mert tegnap beköszöntött a soha véget nem érő esős évszak.
Péntekre szabadnapot kaptam. Délelőtt a városban bóklásztam (igazából a Takko-t akartam megtalálni, de nem jutottam el odáig), délután pedig az IKEÁ-ban voltunk, ahol végre igazán teleettem magam. :) Kár, hogy nem megyünk gyakrabban…
A bútorboltban három szekrényt vettünk. Az egyik olyan nehéz volt, hogy szinte meg sem bírtuk ketten emelni Zehrával, ezáltal kicsit nehézkes volt berakni a kocsiba. Persze a parkolóban járókelők közül senki nem kérdezte meg, hogy segíthet-e, így körülbelül fél órába telt, mire beszenvedtük őket a csomagtartóba. Aztán felhívta a férjét, és elmondta neki, hogyha én nem vagyok ott – végülis nem lett volna kötelező velük mennem –, akkor valószínűleg az IKEA parkolóban maradtak volna a szekrények. Mindamellett szerintem eléggé mókás (krhm), hogy valaki elküldi az ötven kilós feleségét, meg az egyéves gyerekét a 40 km-re lévő IKEÁ-ba, hogy légyszi hozzatok három szekrényt.
Mikor hazaértünk, rögtön össze is szerelték az egyik szekrényt, majd miután Lisa lefeküdt, nekiálltak kalapálni a másikat is (nc – ők tudják). Negyed tízkor indultunk bevásárolni. A késői időpont ellenére a Kaufland tele volt (törökökkel). Vettünk 140 tojást, és hasonló mennyiségű cukrot, lisztet és margarint, mert Zehráék egy vasárnapi rendezvényen gofrit sütöttek a népnek.
Az IKEÁ-ra visszatérve. Nekem a legjobban az tetszett, hogy az emeleten lévő kiállítótérből nem csak lépcső és lift vitt le a földszinti raktárig, hanem a lépcső mellett párhuzamosan volt egy csúszda is a gyerekeknek. :)
Csütörtök este egy pályázati adatlapot töltöttünk ki a XI. kerületnek, ahol valami okos a fejébe vette, hogy pályáznak a „Kerékpárosbarát település
Szombaton Frankfurtba mentünk, hogy Dénest elhozzuk. Persze nem indultunk el időben, de még így is odaértünk volna, ha az a vonat nem negyed órával korábban fut be a pályaudvarra. Zehra mondjuk azt mondta, hogy ilyet még nem látott Németországban.
Szombat délután a környéken sétáltunk egy kicsit, vasárnap pedig a városban. És tegnap is jóllaktam az étteremben ahol ettünk. :)
Mára pedig a dolgok mintha kifordultak volna önmagukból. Minden másként történik, mint eddig. Először is; ma nem Lisa keltett engem, hanem én őt. Ez egy új feladat volt számomra. Aztán nem sírt az óvodában – ahol mától végre délig marad. Elintézte annyival, hogy ”Lisa muss spielen”. Kíváncsian várom a folytatást.
Kaptam valami pendrive-szerű izét, hogy legyen net a szobámban. Ezzel annyit sikerült elérni, hogy mostmár a nappaliban sincs netem, így ezt a bejegyzést is csak szövegszerkesztőben írom, aztán ha apuka hazaér – aki szintén nem érti, hogy miért nem működik az internet –, és bepötyögi nekem a jelszót, akkor majd feltöltöm. Szóval ha ezt olvassátok, akkor sikerült ezt abszolválni. És nyilvánvalóan egészen addig működni fog, míg újra ki nem kapcsolom a gépet. Így most net híján megyek is egy kicsit németezni; a porszívózáson meg a reggelin már túl vagyok.
