A héten kivételesen nem azért nem írtam, mert nem volt mit, hanem mert szinte egy szabad estém sem volt.

Kedden Zehra szülinapja volt. Nem voltak itt túl sokan, mert a tesvéréék állítólag még mindig influenzásak. Zehra a vendégeknek gulyáslevest főzött. Ezt azért nem kell szó szerint érteni; mikor először ránéztem a levesre az alapszíne zöld volt... Ettől függetlenül adni akartam a dolognak egy esélyt, meg hát ha meg se kóstolom, hogy mesélem el, hogy milyen volt. Mondta Zehra, hogy ami a nagy lábasban van az csípős, ami a kisebben, az nem. A kisebbik lábasból szedtem, és azt kell hogy mondjam, egész kellemes meglepetésben volt részem. Meg is jegyeztem, hogy ha lenne benne egy kis csipetke is, egész finom lenne. Erre mondta Zehra, hogy igen, már látta a Katiéknál, hogy tesznek a gulyáslevesbe valami tésztát, dehát azt ők maguk csinálják! (Halkan azért megjegyeztem, hogy ez nem egy nagyon bonyolult művelet.) Azt ugyan nem értettem, hogy a végén miért kellett a levest tejföllel behabarni (jobban mondva összekeverni, mert a tejföl inkább csak úszkált a leves felszínén), dehát ők tudják.
Másnap, miközben Lisa aludt, főztem csipetkét a leveshez, így már tényleg egész jó volt. :) Mára a csípősebb levesből már nem maradt túl sok, ezért Zehra összeöntötte a kettőt. Ebből ebédeltünk. A gulyás szabály szerint köménymaglevessé változott még attól a kis maradék másik levestől is (így közel ehetetlen volt), szóval el sem tudom képzelni, milyen lehetett a csípős leves eredetileg...

Szerdán a nagypapa szülinapja volt, aki még Frankfurtban tartózkodott mikor elindultunk hozzájuk, és nem sokkal azelőtt futott be, mint ahogy hazaindultunk, csakúgy, mint Zehra testvére a barátnőjével, aki hirtelen már nem is volt sertésinfluenzás.
A legjobb az volt tegnap, hogy tele ehettem magam igazi pogácsával. :) Hmmmm....nyami-nyami :)
Kati fia éppen a vezetésről jött haza. Kérdeztem tőle, hogy Németországban hány órát kell vezetni a jogsi előtt, mert nálunk a 30-at nagyon sokan kevesellik. Meglepő választ kaptam: kötelezően kettőt a rutinpályán, négyet autópályán, ötöt városban, és kettőt éjszaka. Ezenkívül persze mindenki annyit gyakorol, amennyit akar, ha úgy érzi, szüksége van rá. Innentől kezdve nem értem, hogy miért a 30 órára mondják, hogy kevés.

Lisa a nagypapinál nagyon jól érzte magát (még úgy is, hogy a kutya felfalta a maradék Kinder tojását), és hisztizett egy sort, hogy ő maradni akar, anya menjen csak egyedül haza. Mikor végre megnyugodott, és Zehra beültette a kocsiba, sikerült véletlenül szemen vágnia a kocsikulccsal, így a sírás természetesen kezdődött előlről. De aztán egyszer csak haza értünk.

Ma csütörtök van, így a Zehrának edzése volt. Az esti mese után szépen felöltöztettem Lisát pizsamába, hogy Thomasnak már csak jó éjszakát kelljen kívánni neki. Persze ő kitalálta, hogy a Lisának ma nem kell lefeküdni, csak ha anya hazajön (tehát éppen most fél 10-kor). Ez megint olyan no commentes dolog... Mindenesetre én már mindjárt elalszom itt a széken ülve.

Kaptam ma karácsonyi dekorációt a szobámba, úgyhogy holnap kicsit rendet kell rakni, mert a dísz elveszik a cuccok alatt. :) A műanyag világítós karácsonyfám viszont a Lisának nagyon bejön. Majd teszek fel róla képeket. De mostanában tényleg semmire nincs időm.