Hétvége Franciaországban

 2009.10.27. 09:44

Csütörtök este szólt Zehra, hogy holnap sem tudunk németezni. Helyette Fanciaországba megyünk. "Gondolom nem bánod" - mondta. Ami azt illeti, annyira nem bántam. :) Utazásunk célja az volt, hogy Thomas családjával találkozzunk, akik szintén Franciaországban vakációztak, és eltöltsünk velük egy közös vacsorát. Hogy miért jobb egy vacsorát egy idegen országban, 300 km-re innen összehozni, mint átmenni néha hozzájuk a szomszéd vársoba, azt ne kérdezzétek.
Péntek este indultunk Savernbe. Az éttermet - ami eme kastály mellett volt - kicsit nehezen találtuk meg, ugyanis a szülők nem tudtak megegyezni abban, hogy hol menjünk ki az előtte található körforgalomból. Így Európai vakációt játszottunk, és mentünk három-négy kört körbe-körbe. Vicces volt. :) (A kastélyból egyébként csak ennyit láttunk, mert elég gyéren volt kivilágítva.)
Meglepetésemre az éttermi felszolgálók tök jól beszéltek németül. Német nyelvű étlapot is kaptunk, ami szerintem webfordítással készült, mert egy szót sem értettem belőle. A sonkát és a salátát ki tudtam venni a francia szövegből, de nem feltétlenül azt akartam enni. Így Zehrára bíztam, hogy rendeljen nekem valamit. Igazából az étlapról ők is csak azokat a kajákat ismerték fel, amit már ettek korábban is. Végül valami gombócos dolgot kaptam. Csokoládébarna szószban volt négy húsgomból (Thomas azt mondta malac arc), és négy másik gombóc köret gyanánt, amire azt mondták, hogy tészta, de tuti nem az volt. Igazából semmihez sem tudtam hasonlítani az ízét. A német kajáknál annyival volt jobb, hogy a dolognak határozottan volt valami íze, mégha nem is tudom megmondani milyen. :)
Az étteremben összesen kilencen voltunk: Thomas apukája, Lisa négyes számú nagymamája, Thomas testvérei (17 és 15 évesek), az idősebb lánynak a barátja, és mi négyen.

Vacsora után a molsheimi szállodába mentünk, ami szerintem nagyon rendben volt. Csak Lisának felejtettek el pótágyat tenni a szobába, így ők hárman kevésbé fértek el. Én viszont nagyon jól aludtam. :) A reggeli svédasztalos volt. Felfaltam az összes még meglévő bagettet, aztán még annyi gyümölcsöt, ami belém fért. Ki kellett használni az alkalmat. :) Mondtam is Zehrának, hogy a legjobban az tetszik Franciaországban, hogy végre ehetek kenyér ízű kenyeret.
Reggeli után kijelentkeztünk a szállodából, és elmentünk Strasbourgba. A legtöbb idő természetesen itt is a parkolóhely kereséssel ment el. Zehra egy idő után belátta, hogy a belvárosi utcákon esélytelen bárhol is megállni, így kénytelen volt lemenni egy parkolóházba, ahol végülis Thomasnak sikerült beparkolni (tény, hogy a felfestett parkolóhelyek Smartokra vagy kispolskikra voltak optimalizálva).

Strasbourg egészen biztosan Amszterdamra hasonlít. Legalábbis közlekedés tekintetében. Annyi bringás volt, mint nálunk a Critical Masson. Autóval szinte mozdulni sem lehettet, mert minden irányból bringások tömkelege cikázott. Hasonlóan a gyalogosövezetekbeni sétálóutcákhoz. Az utcákban fürtökben lógtak a bringák a tárolókban és környékén. Persze mindenki Peugeot-val jár. Aki nem, az meg Decathlon biciklivel. Ami meglepett, hogy a biciklik többséges Abus U-lakattal volt lezárva, de minimum olyannal, mint az enyém. Ebből arra következtettem, hogy valószínűleg itt is sok bringát lopnak (loptak?) el. Az ember ugyanis sosem mászkál jókedvéből tízezres, egykilós lakattal.
Az egyirányú utcákban mindenhol visszairányú kerékpársáv volt felfestve, a kiemelések pedig zöld színűek voltak. Üdítően hatott. Ami általánosságban furcsa volt, hogy több városban is láttam olyat, hogy a kerékpársáv nem az út két szélén ment, hanem középen, a két forgalmi sáv között (erről sajnos nem csináltam képet, pedig érdemes lenne kielemezni).

Strasbourgban igazából csak végigsétáltunk a belváros pár utcáján. Míg a szülők megittak egy kávét, én bementem a helye Notre-Dame-ba, hamár egyszer itt vagyok. Két óra körül indultunk vissza Limburgba, mert este még be kellett vásárolni. Vicces volt, hogy amíg nem voltunk otthon, Thomas bekamerázta a nyuszikat. Bár elég elképzelhetetlennek tartom, hogy végig is néz 24 óra felvételt arról, hogy a nyuszik ülnek és alszanak. :)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

másikzita 2009.10.28. 20:03:38

szia!
iwiwen láttam a blogod címet, gondoltam, bekukkantok. :) látom, nagyon jól érzed magad odakünn! ahogy végigolvastam a postokat, állandóan csak az járt a fejemben, hogy én is milyen szívesen mennék valamerre :D
szép időt, érezd jól magad, fényképezz és blogolj sokat!!! :P
üdv,
zia

Flicka 2009.10.29. 10:24:23

@másikzita:

Szia!

Ezer éve nem hallottam rólad. :) Csak biztatni tudlak, hogy menj. Így utólag én nagyon bántam volna, ha nem jövök ki. Mondjuk ehhez hozzá tartozik, hogy otthon soha nem lenne ilyen jó dolgom. :)
süti beállítások módosítása