Ismét azzal kezdeném, hogy bocsi, hogy ritkábban írok, de mostanra a hétköznapok teendői állandósultak, így nem lenne túl sok értelme mindennap leírni, hogy elvittem Lisát az óvodába és érte mentem. Más meg nem nagyon történik. Így meg kell várni a hétvégét.

A tegnapi nap nagyon szuper volt. Nem indult túl jól, de aztán annál jobb lett. :)

Szombaton a városban voltunk, végre vettünk kesztyűt Lisának is. Persze ötujjasat, hogy reggel 10 perccel korábban kelljen elkezdenünk készülődni, ha rá is akarom adni. Esetleg ha van valakinek tanácsa, hogyan lehet hatékonyan és gyorsan egy egyéves gyerekre az ötujjas kesztyűt ráadni, ne tartsa magában. Az egyujjassal az a baj, hogy azt nem szívesen hordja (magyarul rögtön leveszi), mert nincsenek meg ugye az ujjai, és az nem jó.
Délutánra bejelentkezett a nagymama látogatóba. Hozott finom túrós tortát, majd haza is vitte magával a maradékot. Ezen azóta sem tudom túltenni magam.

Tegnap reggel aztán ismét nekem szegezték a hova szeretnék ma menni kérdést. Fogalmam sincs - mondtam. Az eddigi ötleteimet mindig lehurrogták (Koblenz, Darmstadt), hogy ott semmi látnivaló nincs. Akkor meg csak nekik kellene tudni, hogy mit érdemes a környéken megnézni. Ezen belül pedig melyek azok a helyek, amiket Lisa is élvezni tud. Mire kitalálták, hogy hova menjünk, és kiveszekedték magukat már dél lett. Ekkor indultunk el Trier irányába. Háromnegyed kettő körül értünk oda, aztán kettőig parkolót kerestünk. Ha Magyarországon lennénk, azt mondanám, hogy tipikus hülye pestiek. Mindig tovább tart parkolót találni, mint odaérni valahova.
Szóval Trier. Ez volt a legszebb város, amit az előző másfél hónapban láttam. Főként a belvárosban sétálgattunk itt, és a dómot néztük meg, ami szerintem nagyságrendekkel szebb volt mint a limburgi dóm, de ebben Zehra nem osztotta a véleményemet. A belvárost bevásárlóutcák sokasága jelentette, amit vasárnap lévén nem tudtunk kiélvezni (tudniillik errefelé vasárnap csak a benzinkutak lehetnek nyitva). A várost mindenesetre felvettem az "el tudnám képzelni, hogy itt lakjak" listára.

Negyed öt körül végeztünk a sétával. Nagynehezen kitalálták, hogy tovább megyünk Luxemburg felé. A városból kiérve hamar a határon találtuk magunkat. Kérdeztem, hogy nem-e baj, hogy nincs nálam útlevél. Azt mondták semmi gond (náluk sincs), amúgy is Opellel vagyunk, nem fognak minket megállítani. Ugyanis csak a drága autókat ellenőrzik, illetve csak a drága autóval járók pénztárcáját. Mert 10 ezer eurónál többet nem vihetsz át Luxemburgba. Azt mondták, hogy a gazdag németek Luxemburgban "mossák tisztára a pénzüket"; - emiatt a szigor.
Luxemburga tulajdonképpen tankolni mentünk, mert sokkal olcsóbb (75 cent a dízel), mint Németország (1,15 €). A határon átérve kilóméter hosszan csak benzinkutak voltak, ahol az egy luxemburgi autóra jutó német autók száma körülbelül 10 volt. Persze minden kút dugig volt. Zehra azt mondta, hogy a kaják is olcsóbbak, pl. a luxemburgi Aldikban egy csomó dolgot lehet 10 cent alatt kapni. Ami meglepett, hogy az első bolt amit láttam egy Match volt, holott eddig a fejemet tettem volna rá, hogy a piros-fehér-zöld logós élelmiszerbolt magyar találmány. Aztán elhaladtunk egy Auchan mellett is.
A benzinkútról kikanyorodva a főváros, Luxembourg felé vettük az irányt, mondván már csak 29 km-re van. Késő délután volt mire odaértünk - ezáltal kissé lehűlt az idő - , így a kocsiból kiszállva a sál és a kesztyű mellé a sapkát is felvettem. "Was ist das?" - kérdezte Thomas. Mondom sapka; hideg van. "Hát te hülye vagy" - valószínűleg ezt szerette volna mondani, de ehelyett csak annyit mondott, hogy ha a barátod megnézi a fényképeket azt fogja hinni, hogy Norvégiában voltunk. Hadd higgye. :D Ez legyen a legnagyobb problémánk!
A németeknek egyébként szerintem sosincs hideg. Csak úgy röpködnek ma is odakint a mínuszok, a szülők szobájában pedig még mindig nyitva van egész nap az ablak. Gyakorlatilag csak az én szobámban megy a fűtés. Tegnap szerencsénk volt az időjárással, napközben néhol egészen szépen sütött a nap, engedve, hogy egy-egy naposabb téren kihúzhassam a cipzárt a télikabátomon. Egyébként a "mi lesz itt januárban" kérdés engem is foglalkoztat.

Luxembourgra visszatérve. A városba bevezető utat bankok szegélyezték hosszú kilómétereken keresztül (ebben nagyon hasonlított Frankfurthoz), majd beljebb az egyetemi épületek következtek rendkívül modern stílusban. A központba érve ismét vadul parkolóhely keresésbe kezdünk. Kijjebb persze nem állhattunk meg, mert akkor legalább 100 métert gyalogolni kellett volna. (Gondolom már előbb világossá vált, hogy a család "autó nélkül nem tudok élni" szemlélete rendkívül ... khm ... unszimpatikus.)
Miután sikerült parkolót találni sétáltunk még kicsit a belvárosban.  Látnivaló nem igazán akadt, a házak sem voltak általában szépek. Egy palota volt csak, ami figyelemre méltó volt, de hogy minek/kinek a palotája azt sajnos nem tudtuk lefordítani. Pedig már előre örültem, hogy használhatom régen elfeledett francia tudásomat, de mikor szükség lett volna rá, hirtelen az "Auf Wiedersehen" sem jutott eszembe franciául. A luxemburgi nyelvet nem igazán használják, pedig igen mókás; gyakorlatilag német szavakat mondnak franciául kiejtve. A Mc Donald's nyitvatartásán kívül nem is láttam más luxemburgi feliratot a városban. Igen, már megint a mekiben ettünk... - a másik választási lehetőség a mexikói volt. Pedig örültem volna valami igazán luxemburginak, hátha több íze lenne, mint a német kajáknak.

Fél hétkor indultunk haza, az út nagy részét Lisával végigröhögtük a kocsiban. Bár másfél óra után már elkezdtem kérdezgetni őt, hogy nem-e szeretne aludni véletlenül. :)