Shopping és multikulti vacsora

 2009.09.05. 13:51

Tegnap délután shoppingolni voltunk Wiesbadenben. A plázán kívül nem néztünk meg mást, mert szakadt az eső. Vettünk Hello Kittys harisnyát és pólót hozzá rózsaszínű nadrággal :) Aztán a pékségben és a boltban voltunk, hoztunk fini zsemlét és szalámikat, úgyhogy mostmár én is tudok mit enni :) A hétvégére való tekintettel ma még reggeliztünk is :)
Este vacsizni mentünk Diezbe egy olasz étterembe. A tulaj persze magyar volt, a kajának pedig határozottan nem volt se magyar, se olasz íze. Mindenesetre a néni nagyon örült nekem, hogy végre tud valakivel magyarul beszélgetni. Azt mondta, hogy nem szoktak errefelé magyarok járni. Ennek azonban ma az ellenkezőjét véltem felfedezni. A helyi Media Markt előtt az autóból kiszállva rögtön két olyan ember jött szembe velünk, akik magyarul beszélgettek...
Visszatérve a vacsira. Fél 12 volt, mire eljöttünk az étteremből; én már nagyon fáradt voltam addigra. Hazaérve rögtön el is aladtam, és ma is csak 9-kor ébredtem fel.

Tíz óra tájékán megreggeliztünk, majd elmentünk a Media Marktba és cipőt venni. Lisa kapott egy rózsaszín cipőt. Én egy télit néztem ki, ami stílusban valahol a bakancs és  csizma között helyezkedik el. Szerintem jövő héten megveszem.

Hétfőn elvileg a munkaügyi központba megyünk, hogy engem bejelentsenek. Beszélgettünk a nyelviskoláról is. Azt mondták, hogy nem sok értelmét látják, hogy oda járjak, mert már most jobban tudok németül, mint az előző aupair 10 hónap után. Valószínűleg majd egy magántanárhoz fogok járni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása