Sajnos eljött az ideje annak, hogy befejezzem a blogomat. Előtte még pár szót írnék a hazautamról, keretbe foglalva ezáltal mindazt, amit idáig leírtam.

Péntek este a Zehránál táncoló lányok jöttek át hozzánk. Régi táncos videókat néztünk, hajnali egykor sikerült elaludnom. Három óra előtt pár perccel csörgött a vekker, és fél órával később már a kocsiban ültünk útban a kölni reptér felé. Félúton hatalmas havazás kezdődött. 40-60 km/h-val tudtunk csak haladni az autópályán. A havazás nem akart alábbhagyni - inkább csak erősödött -, így csak reméltem, hogy nem fogják törölni a gépeket. A beszállásig nem is volt semmi probléma; a megpróbáltatások utána kezdődtek. A kapitány bemondta, hogy 45-70 percet várakozunk, mert még nem takarították le a havat a kifutópályáról, és nem hó- és jégmentesítették a gépünket. 9 óra után nem sokkal szálltunk fel (a tervezett 7:00 helyett). "Unglaublich, aber wahr." - mondta a pilóta. "Wir fahren los." Ezután hozzátette, hogy Budapesten még az itteni időnél is rosszabb van, és még nem végeztek a pályák letakarításával. Sajnos két óra múlva is ugyanezeket tudta elmondani. A Bécsben való leszállás gondolatát igen hamar elvetették, így fél óra körözés után visszarepültünk Kölnbe. Gondolom mondanom sem kell, hogy mindenki felettébb lelkes volt.
Kölnben viszonylag egyszerűen kaptam jegyet a másnap esti gépre. Felhívtam Zehrát, hogyha nem baj, maradnék még egy éjszakát, és vonatra szálltam. 17:13-kor érkeztem vissza Limburgba. Zehra, Lisa és Marina épp végeztek a bevásárlással. A nap hátralevő részében már semmi különös nem történt, este pedig nagyon korán elaludtam.

Szombat délután újra elindultunk Kölnbe. Az autópályára felkanyarodva hirtelen eszembe jutott, hogy tegnap ezen a helyen éppen egy fekete cica futott át előttünk. Miután nem szenvedtünk balesetet az autópályán, a cica eszembe sem jutott többet, egészen idáig. Hát ezért törölték a gépemet. :D

A délutáni gép mindenesetre rendben felszállt, és ezegyszer meg is érkezett Budapestre.
Most pedig már a koliban vagyok, a holnap reggeli (nagyon remélem, hogy problémamentes) beköltözést várva...

Zárószóként szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki olvasta a blogomat. Talán egyszer majd egy másik bloggal visszatérek. ;-)

Andi

A tegnapi blogomból kifelejtettem a nap (éjszaka) történetét. Lisa ágyát ugye pár hete áttettük a hálószobába. Mivel azonban az út közepén volt, és a fiókot sem lehetett kinyitni tőle, tegnap este Zehra megkért, hogy tegyük át az egyik belső sarokba.
Éjjel 2:15-kor hatalmas dörejre ébredtem, majd pár másodperccel később Lisa is sírni kezdett; nem lepődtem meg, hogy ő is megijedt. Alapvetően úgy gondoltam, hogy Marina leejtethetett valamit, mert mégiscsak most jött, és még nem ismeri ki magát a szobában, stb.
Reggel kiderült, hogy a csattanást az okozta, hogy Lisa leesett az ágyról. Zehra szerint az zavarhatta össze, hogy most az ágyának épp az átellenes oldala a rácsmentes, mint idáig.

Most a mai nap sztorija (Zita, most komolyan kíváncsi vagyok, hogy anyukád mit szól ehhez. :)) következik. Előzményként megjegyezném, hogy Lisa egy hétnek átlagosan 4-5 napján kap egy Kinder-tojást.
Ma kb. negyed órával korábban hoztuk el Lisát az oviból, mert utána egyből mentünk tovább az IKEÁ-ba. Míg Zehra beszaladt érte, mi Marinával kint vártunk a kocsiban. Mikor megérkeztek Zehra felettébb furcsa arcot vágott. Kiderült, hogy Lisa egyik óvónője alaposan lecseszte, és nagyjából megtiltotta neki, hogy továbbra is vegyen néha egy-egy Kinder-tojást a gyerekének. Lisa állítólag ugyanis már többször mesélte az oviban, hogyha jól viselkedik, akkor kap egy Kinder-tojást. Ezenkívül mondta Zehrának, hogy ezzel a problémával bizony még a másik óvónő is fel fogja őt hívni telefonon. Őszintén mondom, én szakadtam a röhögéstől.

A másik vicces dolog. Két óvónő elment januárban máshova dolgozni, és délutánonként egy új van helyettük. Egy fiatal, szemüveges csajszi, akiről ma kiderült, hogy ő az új óvodavezető. :) A lényeg az, hogy a csajszi idáig csak engem látott, és Zehrának majdnem nem engedte elhozni Lisát. :) Zehra mindenesetre közölte vele, hogy hétfőtől egy harmadik ember fogja elhozni. :)

Az IKEÁ-ban semmi izgi nem volt; megebédeltünk, és vettünk egy-két apróságot. Például új növényeket azok helyett, amiket megöltem.

Lisa elég érdekes mostanában. Tegnap egész délután csak Marinával játszott, miután Jona (az ovis csoporttársa) elment. Ma ugyanezt teszi, mintha én már itt sem lennék. Ugyanakkor reggel az oviban nem engedte, hogy Marina levegye a kabátját meg a cipőjét, merthogy azt az Andinak kell csinálni...

Amúgy ma Marina közölte, hogy hideg van. Reggel előszedte a kesztyűjét, és csizmát is vett. :) Megjegyeztem, hogy szerintem Észtországban hidegebb van, szóval csak hozzá van szokva a klímához. Mondta, hogy lényegében igen, de ettől függetlenül utálja a hideget, meg a havat. Náluk decemberben -35 fok volt.

Tegnap este Monopoly-ztunk, mert Zehra mindenféleképpen revánsot akart venni a múltkori fiaskóért. Ez alapvetően sikerült is neki. :S Lehet, hogy ma is játszunk valamit, még nem tudom. Holnap reggel pedig Thomas Hamburgba utazik, így este titkos lánybulit tartunk nekem búcsúparti gyanánt.

Pár napja telepítettem egy látogató-számláló programot, és teljesen el vagyok képedve az eredményeken. Feldob, hogy ilyen sokan olvassátok a blogomat, írok is bele gyorsan valamit. :)

Ott hagytam abba vasárnap, hogy esik a hó. Nos, több mint 24 óráig egyfolytában esett, így hétfő reggelre akkora hó lett, amekkorát nem is emlékszem, hogy mikor láttam utoljára. Abban a 20 percben, amíg megjártam oda-vissza az óvodát teljesen kifáradtam, akkorákat kellett lépni. Délután építhettünk volna egy új hóembert, de Lisának nem volt kedve kimenni. Keddre virradóra valószínűleg egy kis ónos eső is esett, mert az utak jégpályává változtak. Zehra szabadságon van, úgyhogy reggel ketten vittük Lisát az oviba. Megbeszélte az egyik óvónővel, hogy hétfőtől már nem én viszem. Délután vásárolni voltunk az ALDI-ban, meg a RATIO-ban. Utóbbi egy nagykereskedés, ahonnan a 10 kilós vödrös gumicukrok epekedve néztek rám a polcokról, hogy vigyem haza őket. Sajnos van egy olyan érzésem, hogy már így is lassan túllépem a súlykeretet. Reggel még a Kaiser outletben voltunk, ahol vettem pár apróságot a süticsináláshoz. Délelőtt Zehra legjobb barátnőjével találkoztunk Diez-ben egy reggeli erejéig. Ő az, aki összegyűjtött Szilvinek vagy fél kiló cukrot. Ezt el is hozta tegnap. Reggeli után elhoztuk Lisát az oviból.
Marinának tegnap este 6 körül kellett volna érkeznie, de késett a vonata, és lekéste a csatlakozást, így csak fél 8 körül érkezett meg. Zehra gyorsan elhozta a pályaudvarról, aztán ment a céghez valami megbeszélésre.
Mikor Marina megérkezett Lisának esze ágában sem volt aludni menni, mi több, még és is le voltam ejtve, az új lány izgibbnek bizonyult. :S Ebből mondjuk az következik, hogy Zehra azon sejtése, hogy Lisa nem fogad el mást, nem igazolódott be.

De menjünk tovább. Ma Marinával ketten vittük Lisát az oviba. Megmutattam neki, mire kell figyelni, meg ilyesmi. Most délelőtt itthon vagyunk, míg Zehra Thomas öltönyeit hozza/viszi a tisztítóba. Nekem nem volt kedvem vele menni, mert megint szibériai hideg van, Marina meg inkább pihenni akar. Apropó, hideg. Marinán látszik, hogy edződve van, tegnap este egy ujjatlan topban szaladgált, az utcára meg olyan "szilvisen" öltözködik (tornacipő, kis pulcsi, kis kabát; kesztyű, sapka minek...); miközben én Lisával egyetemben épp készülök megfagyni.

Az utcára fagyott hóról már írtam az előbb, de ehhez hadd jegyezzek meg még egy gondolatot. Linterben továbbra sem látni hókotrót (mondjuk nekem nem is hiányzik), ezért az utcák kb. a következőképpen festenek: az havat az autók letaposták kb. 5 cm-esre, erre ráfagyott a megolvadt víz, eső, stb. Erre való tekintettel tegnap pontosan 20 km/h-val száguldottunk kocsival az óvódáig (amúgy itt az egész "falu" 30-as övezet). Az oviból visszafele jövet négy fiatalabb srác már épp az autóját próbálta kirángatni egy árokból, mert nem tudták bevenni a kanyart. :) Vicces volt, az arra járó buszt kérték meg, hogy húzza ki már őket.
A jég Lisának se nagyon tetszik, ma már sírt útközben, hogy vegyem fel, mert nem akar (tud) tovább sétálni. Végülis, ha felveszem, sokkal nagyobbat tudok esni, miért ne... Szóval végül beültettem a szánkóba.

Zehra ma kifejezte abbéli reményeit, hogy Marina többet fog enni mint én, de sajnos csalódnia kellett, mert ő sem vacsorát nem kért tegnap, sem ma reggelit. Jó hír Zehra számára, hogy elvben mindent szeret. :)

Azt hiszem, most elfogyott a mondanivalóm. Ígérem, hogy még hétvége előtt újra jelentkezem.
 

Megpróbálom gyorsan összefoglalni, hogy mi történt, amíg Dénes itt volt. Az egész úgy kezdődött, hogy Zehra elfelejtett dolgozni menni, mert nem állította be keddre az ébresztőt. Így valamikor reggel 7 után szinte egyszerre indultunk el itthonról. Ő dolgozni, én meg megkeresni Dénest Linterben. :) Csak egy felesleges kört futottam, utána előkerült. Aztán megcsináltam Lisának a kajáját, amire Zehrának már nem volt ideje, és elvittük az óvodába.
A délelőtt jobbára alvással, semmittevéssel telt. Délután talán filmet néztünk, majd este Monopoly-ztunk (ahol természetesen én nyertem). :D

Szerdára Lisa lebetegedett, de Thomas végül úgy döntött, vigyük csak el az oviba, majd ha nagyon rosszul lesz, úgyis hazaküldik. Az oviba érve már láttam, hogy ezt felesleges erőltetni, így szóltam az óvónőnek, hogy mi inkább hazamegyünk. Lisának 39 fokos láza volt, étvágya semmi, és nagyjából átaludta a délelőttöt. Délre már csak hőemelkedése volt, és éppen evéshez készülődtünk, amikor Zehra hazajött. Elvileg Thomasnak kellett volna nekem mondania, hogy ma előbb jön, merthogy Lisa beteg. Így be tudtunk menni Dénessel a városba délutánra.

Csütörtökre Lisa teljesen meggyógyult (némi rekedtes hangot leszámítva), így nem láttam túl sok értelmét itthon maradni vele, szóval ismét oviba mentünk, ahol nem is volt aznap semmi gond vele.

Péntek reggel Thomassal Wiesbadenbe mentünk. Kitett minket a cégnél, majd Lisával  a babakocsiban nyakunkba vettük a várost. A hideg miatt inkább a boltokban nézelődtünk, mintsem az utcán; de Dénes, akármit is mondasz, valójában a Kurhauson, és a hozzá tartozó parkon kívül mindent megnéztünk, amit fontosnak tartottam. Az említettek sajnos épp átépítés alatt álltak.
Dénes szerint Lisával elég stresszes volt ez a nap, szerintem viszont nem volt vele semmi gond. Annyiban csalódtunk csak, hogy mivel gyakorlatilag nem volt hajlandó két percnél többet a kocsiban maradni, azt hittük, hogy majd milyen jól alszik este. Hát, nem így történt... :)

Szombat délután ismét Limburgban voltunk, de megintcsak nem volt sétáláshoz való idő. A hét elején viszont szerencsénk volt, mert hónapok óta nem volt ilyen meleg. Mára megint beköszöntött a tél; reggel óta intenzíven havazik.

Szombaton Lisa unokatestvérének a szülinapi partija volt (3 éves), és hol máshol, mint a Mc Donald's-ban. Lisa kb. 3 órakor indult el Zehrával, én nem tartottam velük, meg mondták is, hogy azért mennek ilyen korán, mert időben haza akar érni. Thomas 5-kor lépett le, szóval enyém volt a ház. Kishíján sikerült éhen halnom, mire Zehráék 9-kor megérkeztek haza a kajával. A parti után ugyanis még beugrottak a nagyihoz, és vásárolni.
Vasárnap már ügyesebb voltam, már nem bíztam a beígért vacsiban, úgyhogy ebédre kikönyörögtem Lisa maradékát. :D Este hatra már világossá is vált, hogy Zehra már nem fog nekiállni főzni, és jött is hamarosan, hogy megyek-e velük vacsorázni. Az olasz étterem hallatára persze azonnal igent mondtam.
Vigyázni kell ezekkel az olasznak mondott éttermekkel errefelé, mert gyakorlatilag minden étterem olasz étteremnek hívja magát. Tegnap neki is álltam számolgatni, hogy a Linter - Limburg kettősben körülbelül alig több, mint 500 főre jut egy olasz étterem. (Hazafelé Zehra is megállapította, hogy Limburgban aránytalanul sok étterem van.)
A kajára visszatérve; ezúton nem csalódtam. Igazi olasz étteremben voltunk Limburgban az Altstadt-ban, még a pincér sem nagyon beszélt németül.
Bolognai pizzát rendeltem, persze először rákérdeztem, hogy ezt, hogy értik, nehogy úgy járjak, mint a legutóbbi német bolognai pizzámmal, amit kis híján sikerült kihányni. A pincér biztosított a bolognai pizza igaziságáról. Sajnálom, hogy nem volt nálam fényképezőgép, a rendelt pizza megért volna egy fotót. A pizza tésztára egy teljes adag bolognai spagettit borítotak rá, és arra volt rásütve a sajt. Gondolom nem kell mondani, hogy az egy adag pizza a plusz tésztával pontosan két adag kaját tett ki, így már a pizza felénél jól laktam, de aztán még legyűrtem két harmadot a másik feléből (extra kérdés Szilvinek, hogy akkor a pizza hányad részét ettem meg?).
Zehra megjegyezte, hogy amióta itt vagyok egyszer sem ettem ennyit. Erre reflexből azt válaszoltam, hogy mert még egyszer sem ettünk finomat. Aztán persze elkezdtem utána számolgatni, és javítottam, hogy már legalább háromszor ettünk finomat, de mindenesetre 10 alatt van ez a szám. Meg is jegyezték, hogy gyakrabban kellene étterembe járnunk. :) Most egy kicsit igazából muszájból mentünk, mert Zehra kapott két hónapja egy 50 €-s kupont abba az étterembe a túlórájáért.

3 és fél óra múlva indul Dénes Frankfurtba. :) Ha minden jól megy, holnap pont itt lesz, mire Lisa felkel. Kérdeztem Lisát, hogy örül-e annak, hogy jössz. Mondta, hogy igen, és majd fog veled kirakózni, meg (kínos, de ezt itt elfelejtettem), meg a babakonyhával játszani. Szóval izgalmas hétnek nézünk elébe. :)

Mára szinte teljesen kitavaszodott, így a hóemberünk lassan az enyészeté lesz.

A hét elején majdnem három napig folyamatosan havazott, így szinte minden nap szánkóval járunk oviba. Ma mondjuk éppen babakocsival mentem, de néhol alig tudtam eltolni. Nem tudom, mi lenne az ideális megoldás. A szánkóval az a baj, hogy a ráérő bácsik és nénik a házak elől eltakarítják a havat, tehát a szánkót az úton kell húzni. Az meg egy kicsit necces az autók miatta, még akkor is, ha csak hárompercenként egy jön. A babakocsival pont fordítva van. A kevés járdás részen nagyon jó, de az út felében igen nagy tolóerőt kell kifejtenem, hogy előre jussunk.
Tegnap a hó némileg olvadni kezdett, így ma már tudtunk hóembert építeni. Ez pedig Lisa egyik jól sikerült fotója rólam. :)

Vacsira Zehra hozott nagy százalékban zsemle ízű zsemlét a törököktől, mire meg is jegyeztem, hogy a török táplálkozás kicsit közelebb áll a magyarhoz, mint a német. Aztán elbeszélgettünk a kenyerekről, pékségekről, boltokról (meglepő, de ebben jobban állunk, mint a németek).

Hétfőn elmentem vonatjegyet venni. Az akciósból 39 euróért már nem volt (pedig még Zehra javaslatára fenyegetőztem is - mondta, hogy maguktól nem szokásuk az olcsó jegyet adni), így hát csak gumicukrot vettem, amitől ma megint gumicukor-mérgezést kaptam.
Lisa Zehra szerint beteg, mert napok óta minden hülyeségen sír. A kedvence, hogy ha hazajövünk nem veszi le a cipőjét, hanem leül az ajtóban ordítani. Ma már egész jól viseltem. Még ő ezt csinálta, én levettem a vizes cuccaimat, átöltöztem, megterítettem, melegítettem ebédet, stb. Ennyi idő alatt neki is sikerül meggyőzni magát a vizes csizma levetésének fontosságáról, és ekképp cselekedett.

Az vonatjegyes témát folytatva; végső soron a repülőjegy mellett döntöttem, ami csomagdíjjal együtt (!) 701 forinttal volt drágább, mint a busz.  (Vonattal a kétszerese lett volna.) Mostmár csak bele kell férnem 20 kilóba. Nem lesz egyszerű. :) A repülő hátránya, hogy az esti járat megint drágább lett volna, így hajnal 3-kor indulunk Kölnbe.
Thomas meg Zehra összevesztek rajta, hogy melyikük fog elvinni, de azóta kiderült, hogy Thomas azon a hétvégén Hamburgban lesz.

Zita a legutóbbi hozzászólásában felvetett egy nagyon jó témát, aminél rájöttem, hogy erre nem tudok ilyen röviden válaszolni, viszont lenne hozzá mit mondanom. :)

Kezdeném egy kérdéssel: ki mondta, hogy a németek egészségesek?! Egyébként itt a családban elég furán állnak ehhez az egészség dologhoz. Valamelyik bevásárlásunk alkalmával szóltam Zehrának, hogy szeretnék egy vajat, mert azt jobban szeretem, mint a margarint. Mondta, hogy hozzak nyugodtan, de ők azért nem esznek vajat, mert az nem egészséges! Nem kérdeztem meg, hogy nem-e kevésbé egészséges dohányozni és gyors kajákon élni, mint margarin helyett vajat enni... A vaj témához annyit, hogy Thomas azóta is eleszi előlem a vajat, őt igazán nem érdekli az egészség téma; csipszen, kekszen és csokin él (vagyis ül), ami meg is látszik rajta.
Gyümölcsös bébiételeket kb. egy hónappal ezelőttig Lisa is kapott (egyik kedvenc kajája volt), azonban a rendes gyümölcsöt valószínűleg nem is erőltették nála, mivel az egyetlen gyümölcsfogyasztók a családban a nyulak voltak. Szóval ha megeszem egy almát, azt a nyuszik elől eszem el. :D
Disznótoros kizárva, mert Németországban tilos a disznóvágás házilag. Erről akkor beszélgetünk, mikor Dénes disznóvágáson volt, így nem beszéltünk Skypon, és ezt próbáltam a németeknek elmagyarázni, meg megkérdezni, hogy mondják a disznóvágást németül, mert a szótárban ugye nem volt benne. Ha valaki kíváncsi, akkor egyébként Schweineschlachtung. A google-be ezt a szót beütve nagyot nevettem, amikor megláttam, hogy egy csomó magyar vendéglátóhely szervez német turistáknak disznóvágáson való részvételt. :)

A két órával ezelőtt történtek megadták az utolsó lökést ahhoz, hogy a fürdésről is írjak valamit. A KFC-ben vacsoráztunk (erről majd később), és a kaja elfogyasztása után Zehra kiugrott még egy boltba, így hárman maradtunk az "étteremben". Meg akartam törölni Lisa kezét egy szalvétával, mire ő kezdetben hevesen tiltakozott, majd Thomas elővett egy nedves törlőkendőt - amit ott a kajához adnak grátisz -, és azzal kezdte el törölgetni Lisát. Feltűnt neki, hogy a gyerek nem csak zsíros a vacsorától, hanem némi levakarhatatlan kosz is van rajta, így megkérdezte tőlem, hogy mikor fürdött Lisa utoljára. Mondtam, hogy nem tudom pontosan, de mióta itt vagyok (január 2.) biztosan nem. Én ugyan ajánlgattam neki már szerda környékén is a fürdést, de ő a szó hallatára is heves ordításban tört ki. Szó ami szó, Thomas eldöntötte, hogy ha hazamegyünk este a Lisának fürödni kell. Erre irányuló kérését a kocsiban Zehával is közölte, akinek nagyjából az volt a válasza, hogy nem gondolod, hogy ma még ha hazaérünk fürödni fogunk?! (Sajnos a hangsúlyt nem tudom visszaadni, de szerintem elképzelhető.)

Akkor nézzük, mi történt ma. Reggel kérdezte Zehra, hogy van-e kedvem délelőtt bevásárolni menni az Aldiba, majd délután Frankfurtba egy bútorboltba, mert mostmár tényleg ágyat akarnak venni, és az IKEÁ-ban már nem kapható az, amit szeretnének.
Ennek rendje szerint délelőtt vásárolni voltunk hármasban, majd itthon megebédeltünk. Lasagnét ettünk, amit csak fel kell melegíteni a sütőben. Kaja közben rájöttem, hogy én milyen finom lasagnét is csinálok. :D
Ebéd után németeztünk, majd miután Lisa felébredt nem indultunk el a bútorboltba, mert  Thomas még pizsamában volt. Egy-két óra elteltével hajlandó volt elmenni zuhanyozni (ő a ritka kivétel, aki ezt mindennap megteszi), de addigra nekem már semmi kedvem nem volt bútorboltba menni. Szóltam Zehrának, hogy nem lenne-e baj, ha itthon maradnék, de ő bíztatott, hogy menjek, mert ez Hessen legnagyobb bútorboltja, biztos tudok nézelődni, meg utána vacsorázni is megyünk. Erre felmentem a szobámba, és felöltöztem.
A bútorbolt Eschbornban volt. Célirányosan az ágyak felé vettük az irányt, ahol Zehráék egy órát nézelődtek, de nem találták meg a tökéletes ágyat. Meg kell azonban jegyezzem, hogy igen nagy választékban voltak Andi-biztos ágyak. Értsd: a sarkok és élek le voltak kerekítve és/vagy ki voltak párnázva. Szóval én tudtam volna választani, de tény, hogy nem adnék egy ágyért sem 400-3000 eurót (ennyibe került a legolcsóbb, ill. a legdrágább ágy).
Az ágyak nézegetése után még Lisának is néztek új ágyat, de nem tudtak megegyezni. Apropó, Lisa ágyáról lekerült a rács. Az egész úgy kezdődött, hogy kb. karácsony óta nem hajlandó a saját ágyában aludni. Ha Zehra 8-kor lefekteti aludni, akkor 10-ig kiabál, hogy "Mama" vagy sír. Addigra Zehra megunja, és átrakja a saját ágyukba, ahol szó nélkül elalszik, és nekem kell reggelente kelteni. Csütörtökön egyedül voltunk itthon, és az esti mese és altatódal után Lisa szépen felkelt, hogy ő itt ugyan nem alszik. Beraktam a saját ágyamba, ahol abban a szempillantásban elaludt, én meg leköltöztem a nappaliba, míg Zehra haza nem ért.
Szóval a probléma megoldására Thomas azt javasolta, hogy kapjon Lisa egy új ágyat, mi viszont meg voltunk róla győződve Zehrával, hogy a rács zavarja. Így hát lekerült a rács, az alvás dolog azonban nem oldódott meg. Ami érdekes, hogy Lisa nem kel fel reggelente rács nélkül sem (Thomas attól félt, hogyha leszedik a rácsot, kimegy a szobájából, és lezuhan a lépcsőn az emeletről), hanem ugyanúgy sírással jelzi, hogy valaki szedje ki az ágyból, mint előtte.
A bútorbolt kapcsán ma megint előjött a téma, hogy kapjon-e új ágyat Lisa vagy sem. A kocsiban megkérdeztem a szülőket, hogy gondoltak-e már arra, hogy Lisa ágyát egyszerűen berakják a hálószobába, és ezzel a kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad. Nekik ugyanis az a fő problémájuk, hogy hárman nem férnek el az ágyukban, és ehhez Lisa még keresztbe is alszik, tehát ők egy-két hete nem alszanak. Zehra mondta, hogy már gondolt rá, dehát így meg úgy... Thomas viszont nagyon fellelkesült az ötletemre, hogy ez neki még eszébe sem jutott, és ahogy hazaértünk átvitte Lisa ágyát az ő szobájukba. Mondani sem kell, hogy ezidáig Lisa szó nélkül alszik, úgyhogy jönnek nekem egy köszönömmel. :D

A bútorboltban végül Lisának vettünk egy új lámpát, egy takarót a kanapéra és egy képkeretet. A vásárlás végeztével, mint már említettem, vacsorázni mentünk. Egészen a KFC-ig kocsikáztunk, ami kb. 200 méterre volt a bútorbolttól. Meg is jegyezték magukról, hogy kezdenek elamerikaiasodni, hogy már a wc-re is kocsival járunk. No comment...

Lisa ma különösen hisztis volt. Zehra megjegyezte, hogy ez volt a legrosszabb napja, mióta itt vagyok. Komolyan soha nem szóltam rá idáig, hogy ezt akkor most fejezd be, de ma erre is sor került. :)

Elvesztettem ma az egyik fülbevalómat, amit Zehrától kaptam. :( Valószínűleg valamikor, amikor levettem a sapkát. Esett egy kis hó éjszaka, de sokkal több, mint idáig bármikor. Így a mára tervezett kölni kirándulás elmaradt.

Ezt a bejegyzést alapvetően tegnapra szántam, de aztán úgy felidegesítettek a kollégiumi jelentkezéssel, hogy elment az írástól (is) a kedvem.
Elég hülye időjárás van errefelé mostanában. Tegnapelőtt gyönyörű napsütéses idő volt, csak kár, hogy ezt mínusz 12 fok kísérte. Tegnap aztán kora reggeltől éjszakáig havazott, és tök örültem, mert estére már esett annyi, hogy a cipőtalpak meglátszódtak a hóban. Ma reggelre azonban szinte az egész elolvadt, és az utak is szárazak voltak. Lisa tegnap kapott egy szánkót (illetve egy minibob névre hallgató polietilén darabot), amit ma feltétlenül ki kellett próbálnunk. A kezdeti félelme ellenére nagyon élvezte a szánkózást. Én kevésbé, mert hó hiányában a kutyasétáltatókon keresztül kellett az óvodát megközelíteni. Nem tudom, hogy délután érdemes lenne-e a dombok felé sétálni mennünk, hátha ott több hó maradt.

A dolgok újra a szokásos mederben haladnak. 5-én elkezdődött az ovi, ahova Lisa úgy jár, mintha kicserélték volna. Idáig be sem volt hajlandó nélkülem menni a csoportba (sőt le kellett ültetni, és elé tenni egy játékot, mielőtt kimegyek), most meg szó nélkül ott hagy az ajtóban, és vissza se néz.

Van még egy vicces sztori, amit elmesélek. Kijövetelem után egy-két héttel felvetettem, hogy én ennék valami gyümölcsöt. Zehra mondta, hogy ő és Thomas nem szeretik a gyümölcsöt, és Lisa sem, de ezután venni fog nekem. Tél elején elkezdődött a déli gyümölcs szezon, és kezdetben Lisa még el is futott tőlem, amikor mandarint, narancsot, kivit ettem, netán meg is kínáltam. Zehra meg eközben tovább bizonygatta, hogy az ő lánya nem szereti a gyümölcsöt. Mára odáig jutottunk, hogy Lisa simán megeszik egy-egy banánt, mandarint vagy kivit. Ez utóbbi történt tegnapelőtt este is, amikor a kivi elfogyasztása után szóltam is Zehrának, hogy Lisa megette előlem. :D
Zehra látva, hogy Lisa kivit eszik, csodálkozva szólt Thomashoz: "A lányod kivit eszik. És ez se nem tőlem jön, se nem tőled." Ez leírva kevésbé vicces, de élőben tényleg az volt.

Ahogy ígértem, mától újra jelentkezem. Tegnap kb. 15 perccel később indult a gépem Ferihegyről, mint kellett volna, de ennek ellenére pontosan érkezett meg Frankfurtba. Pedig egy helyen még "rossz időjárási területre" (schlechtes Wettergebiet) is keveredtünk, ahol bemondta a pilóta, hogy kapcsoljuk be az öveket. Mintha magunktól nem vettük volna észre, hogy össze-vissza dölöngélünk. A biztonsági öveket kivételesen tényleg megérte bekapcsolni. Nem a rossz időjárás miatt, hanem a leszállásnál volt rá szükség. A leszállópályán az első kanyar előtt ugyanis satufékkel sikerült csak lassítani. :)
A ferihegyi szigorított biztonsági ellenőrzés abból állt, hogy már a cipőt is le kellett venni. Dénesnek és apának mondom, hogy ezáltal kicsit lassabban ment az ellenőrzés, és azt a hosszú sort nem csak a check-in-nél, hanem a bejutásnál is ki kellett várni. Ezáltál nem ücsörögtem órákat a váróban, mert mire oda jutottam majdnem kezdődött is a beszállás.

Frankfurtban valahogy elkerültük egymást Zehrával, a telefonját meg (szokás szerint) nem hallotta, úgyhogy még negyed órát ücsörögtem, mire találkoztunk. Utána felmentünk a Mc Donald's-ba, ahonnan Lisa még tudta nézni a repcsiket, amelyeknél egyesével felkiálltott, hogy helikopter. :D

Itthon nem sok időt töltöttünk, ettem, kicsit pakolásztam, aztán indultunk Friedhofenbe a nagymamához. Zehra minden hülyeséget bepakolt a Lisának, amiből az utazóágy volt a legjobb, akinek persze esze ágában sem volt abba bemászni, mert a "nagy ágyban" akart aludni velem. Végülis egész jól elfértünk.
A dédi nem volt otthon, így az ő szobájában aludtunk. Hátrány, hogy nem volt fini magyar kaja. Kati főzése ugyanis teljesen elnémetesedett. Tegnap pizzát rendeltünk vacsorára (miért van az az érzésem, hogy ma is az lesz :D), a mai ebéd pedig zacskós krémkrumpli leves (ez egész jó volt), dobozos krumplipüré (kartoffelnfrei :D) és savanyú káposztás hús (ez ilyen tipikus német, nálunk is egy csomószor van) volt. Ebédre az egész család megjelent (illetve pontosítok, csak egy része: nem voltunk 15-nél többen).
Kaja után már nem maradtunk sokáig, mert épp most jöttek meg Thomas tetvéréék...

A bulinak vége. Hihetetlen, hogy a kissrác mekkora kupit tud csinálni. Ismét rájöttem, hogy mennyire egyszerű dolgom van Lisával. Megkérem, hogy pakoljon el maga után, és kész.

Nem lesz pizza vacsira, nem vagyunk éhesek. Thorstenék hoztak sütit, amiből igyekeztem minél többet enni, hátha ők is eltanulták anyukától, hogy a maradékot hazavisszük. :D De nem vitték haza.

Valószínűleg ez az utolsó bejegyzésem idén.

Tegnap délutánra sajnos az összes hó elolvadt, és ezzel minden karácsonyi érzés ki is ment belőlem is. És ezekután este indulok a "nyárba". Mármint az ittenihez képest, minden bizonnyal. :) A cuccaim többsége itt marad, mert Lisa nem volt elég nehezéknek a bőröndömre, ahhoz, hogy le tudjam zárni. :) A napom tehát nagyrészt a pakolással telt. Este pedig előre szólok, hogy fáradt leszek, mert a kisasszony ma 6-kor kelt, mikor előre megbeszéltük tegnap, hogy ma fél 8-ig alszunk. :) A legviccesebb az volt, mikor Thomas 9 óra körül megkérdezte, hogy nem kell ma óvodába menni. Annyira képben van mindig mindennel. :D

Épp most érkezett meg Zita kommentje. Hadd reagáljak annyit, hogy egyszerűen nem bírok betelni azzal a látvánnyal (illetve "nemlátvánnyal") még most sem, hogy tiszták az utak. A hó, ahogy jött, úgy távozott. Csendben, nyomtalanul.

Zárásként szeretnék mindenkinek boldog karácsonyt kívánni, és ne felejtsétek el januárban is újra megnézni az oldalamat. ;-)

A következő bejegyzés várható időpontja: 2010. január 3.

Tegnap, miután Lisát elvittem az oviba, bementem a városba, mert akartam venni magamnak még egy pólót. A vásárlást elég gyorsan letudtam, majd a buszra várás helyett gyalog indultam haza. Sajnos megemelték a jegy árát, így mostmár egy újabb érv szól a séta mellett. Ráadásul Zehra mondta, hogy van egy rövidebb út "arra", és úgy csak fél óra, és nem háromnegyed az út. El is indultam a "rövidebb" úton. Csakhogy fél óra séta után (amiben benne volt egy fél Gellért-hegy megmászása is), nem Linterben voltam, hanem csaknem Holzheimben. Mivel abban biztos voltam, hogy Holzheimből nem találok haza, mivel még sosem voltam ott, és azt sem tudtam hol van (azóta persze már megnéztem a térképen), némileg irányt változtattam, majd mentem tovább. A sztorit nincs túl sok értelme folytatni, a lényeg, hogy több mint egy órát gyalogoltam. Soha többet rövidebb út!

(Az a baj, hogy a rövidebb utat hiába is próbálnám a térképen keresgélni, az valószínűleg a földeken át vezet, amit úgysem jelöl a térkép. Ez egyébként tetszik itt a környéken, hogy  a szomszédos falvak között a földeken, dombokon, erdőkön keresztül mindig van nagyon jó minőségben kiépített gyalog- és kerékpárút. Szerintem Wiesebaden-ig is simán el lehetne biciklizni.)

Ami nagyon tetszett, hogy a havat Limburgban sem kotorták el vagy sózták fel. Csak azokon az utakon, ahol a busz jár. Így a hóban úgy tudtam hazajönni, hogy a cipőm gyakorlatilag koszos sem lett. Mindig mondom, hogy ezt nálunk is így kellene. Ha már a hónál tartunk; tegnap este esett még egy kicsi, de ma reggelre már nem sok maradt belőle. Nagyon kellemes idő lett. És a nem sózás előnye ismét megmutatkozik, mert nincs utána dzsuva, kosz, fűrészpor és szemét.

Holnaptól tényleg szünet van az oviban. Nem tudom még, mit kellene Lisával csinálnunk. Majd segít pakolni vagy ráültetem nehezéknek a bőröndömre, ha nem akar bezáródni. :D

Két nap után már egészen ízlik Zehra karácsonyi sütije. :) El sem tudom képzelni, hogyha hazamegyek olyan kajákat is ehetek, aminek íze is van. Mármint a són és a köménymagon kívül másmilyen. :D

Pénteken végre itt is esett egy kis hó, de olyan kis pelyhekben, hogy szinte észre sem lehetett venni. Ma megint esett szinte egész nap, de a fű még mindig kilátszik alóla, és nemcsak a szemközti telken, ahol majd másfél méteres a gaz, hanem a házunk előtti kis gyep is.
Ma elmentünk "sétálni", hogy lássunk egy kicsit több havat is. A dolog a következőképpen nézett ki: beültünk a kocsiba, utaztunk fél órát, kiszálltunk, a parkolótól elsétáltunk a Taunussteinban található limes darabig (ezt kell elképzeli 5-10 cm hó alatt) és vissza - ez pontosan 16 perc volt-, majd utaztunk még 30 percet hazáig. Ehhez nem fűzök kommentet.
Mostanra már nálunk is van annyi hó, hogy talán az úton lehetne szánkózni (Linterbe ugyanis nem jön be a hókotró), ha lenne Lisának szánkója.

Időközben Zehra lehívott Plätzchen-t sütni. Illetve megkérdezte, hogy nekem nincs-e kedvem hozzá. Mikor lementem, látható vált, hogy azért kellene segítenem, mert a Lisa tempójában három napig sütik. :) Szóval gyorsan kiszaggattam a maradék jó részét. Meg kell azonban jegyezzem, hogy ennél íztelenebb süteményt soha életemben nem ettem.

Fogalmam sincs, miket akartam még írni. Tegnap véletlenül kiderült, hogy keddig mégiscsak van óvoda. Délután vásárolni voltunk Zehrával. Kinézett egy hónadrágot Lisának, de nem vette meg, mondván ráér hétfőn is. Csak így nem lesz neki holnap az oviba, mit felvenni. Senki sem gondolta, hogy ma még esni fog. :)
Mivel Lisa puzzle-t kért a Jézuskától, így vettünk neki egyet, meg egy memóriajátékot (megemlítettem, hogy nálunk abban Szilvi verhetetlen), meg egy zenefelszerelést (gyerek csörgődob, triangolum, xilofon).
Este Zehra Wiesbadenbe ment karácsonyi partizni, de szerencsére Lisa elég fáradt volt az alváshoz, így a hiszti elmaradt. Ráadásul olyan nyugodtan végigaludta a 12 órát, mint még soha. :)

A cím kivételesen nem a bejegyzés tartalmára, hanem az időjárásra vonatkozik. A tegnapi -6 fok, a mai -7-hez képest egész istenes volt. És az előrejelzések szerint vasárnapig minden nap egyre hidegebb lesz. Szerencsére (?) holnaptól nem kell oviba menni, így a reggeli extra fagyos időben való sétálást, átütemezhetjük a napos, délelőtt időszakra, amikor -10 helyett csak -5 fok lesz. Most látom csak, hogy a holnapi csúcshőmérsékletre -9 fokot is írnak, a mai-holnapi érzett hőmérsékletértékek pedig -20 és -10 között mozognak. Ez nagyban megmagyarázza a reggeli fogorvos utáni érzést. A hidegben ugyanis teljesen lezsibbadt az arcom azon része, amit nem fed le a sapka.

Nézzük mi történt hétfő óta. Igazából semmi extra, de rohannak a napok. Kedden szabadságon volt Zehra, de az autóját vitte szervizbe. Délután meg programja volt, de  előtte némi vacillálás után mégiscsak visszahoztuk az autóját a Wiesbadenből, mert nem akarta a fizetése felét a csereautó díjára költeni. Ezután még beugrottunk egy cipőboltba, ahol Zehra vett magának egy téli csizmát (belátta ugyanis, hogy a nyáriban hideg van; sőt tegnap még egy sálat is vett). Amúgy láttam egy csomó jó cipőt. Hihetetlen, hogy itt szinte bármelyik cipőboltban találok nekem tetsző cipőket, otthon meg néha (öhöm... mindig) hónapokig keresgélek, mire találok egy olyat, amire ráfogom, hogy jó lesz. És akkor arról ne is beszéljünk, hogy mindezt pontosan negyed áron.
Kedd este még németeztünk (Futur I., Futur II), amit elvileg ma fogunk folytatni. Mármint a passzívot, a módbeli segédigéket, és a jövő időt hál' istennek befejeztünk, szóval szerintem ennél már csak jobb jöhet. Ami röhöjes, hogy a módbeli segédigés feladatok egy részét Zehra sem tudta megcsinálni...

Gondolkodom, mi történt még. Ma az oviból hazafelé jövet, Lisa kivette a kezét a bárányból, és mutatta, hogy még mindig fáj az ujja. Majd hozzátette: "Der Dénes hat auch Aua gemacht." Én erre bőszen helyeseltem, de azért megjegyeztem, hogy attól, hogy a Dénes is odacsukta az ujját, neked még nem feltétlenül kell. Ezután hazáig a következő mondatot ismételgette: "Wenn der Dénes Aua macht, dann können wir zu Hause gehen." Igazából nem tudom, hogy ezzel mit szeretett volna kifejezni, de nyilvánvalóan nagyon fontos volt, ha félpercenkét el kellett mondani.
Mostanában egyébként Lisa egyik kedvenc szófordulatává vált, ha-val kezdődő mondatot alkotni. A probléma az, hogy a ha-t sosem követi akkor, és így néha elég nagy sületlenségek sülnek ki belőle. :) Például az adventi koszorú első gyertyájának a meggyújtása után belekezdett egy monológba, ami kb. annyit tett, hogy ha a gyertyák égnek, jön a karácsony. Majd a felsorolást tovább folytatva: a gyertyák égnek, a fények égen, a fenyőfa ég... Erre persze hangosan felröhögtem, majd Zehra is mondta neki, hogy ő azért nem szeretné, hogyha a karácsonyfa is égne. :D
 

Tegnap Lisának ismét sikerült összetörnie magát, úgy hogy kb. 20 cm-re voltam tőle. De ezt is túléltük. :) Lényegében annyi történt, hogy az ágyam melletti pöttyszőnyegen megcsúszott, és beverte az állát az ágy szélébe, amitől lett neki egy liláspiros véraláfutásos foltja. Azt csak pár perccel később vettem észre, hogy a száját és a nyelvét is elharapta, amik kicsit véreztek is. Mindenesetre nem sírt sokáig, mert a Thomastól kapott Kindertojás hatására a fájdalom rögtön tovatűnt.

Tegnap délelőtt Thomas egyik testvérének a születésnapja volt. Bad Schwalbach-ba utaztunk, ahol is kibéreltek neki egy korcsolyapályát. Itt persze nem kell nagy dologra gondolni, csak egy egészen kicsike pálya volt, nem sokkal nagyobb, mint a Decathlon parkolóban felállított. Ami különösen örömteli volt számomra, hogy a hegyekbe utaztunk (Bad Schwalbach 361 m), ahol már a hó is esett. És ez bizony Lisának is tetszett.
A bulival nekem csak annyi volt a bajom, hogy a "babazsúr" jellegből kifolyóan (Sarahnak kb. a 15. szülinapja lehetett) senkivel sem tudtam beszélgetni, így csupán egymagamban róttam a köröket fel és alá. Lisának ennél nagyobb problémái is voltak. A megérkezésünk után kb. háromnegyed órával elkezdett sírni, és senki sem tudta, mi baja. Másfél óra múlva elárulta, hogy fázik a lába. Jómagam egyáltalán nem lepődtem meg ezen, mert az én lábam is fázott, holott rajtam egy sima zokni, egy harisnya, és két vastag zokni volt. A németeknek meg nem evidens, hogy attól, hogy ők nem öltöznek fel, talán a gyereket fel kellene rendesen öltöztetni. Zehrának még az elején szóltam, hogy talán rá kellene adni a kesztyűt Lisára is. A válasz az volt, hogy hagyjad, majd ha fázik a keze, a saját kárán megtanulja, hogy kesztyűt kell húzni (na persze...). Lisának persze fázott a keze, szóval nem sokkal később, már két dolog (illetve összesen négy: két láb és két kéz) volt, ami miatt ordíthatott. A sírást persze már nem is hagyta abba úgy kb. délután 5 óráig.

A jégpályán kint volt Lisa egyik unokatestvére is, aki éppen akkor ismerkedett a korcsolyázással. A németeket nagyon jópofa módon tanítják korcsolyázni. A kép azt hiszem magáért beszél. Ilyet szeretnék Dénesnek is. :D

Ma reggelre Linterben is leesett az első hó. Sajnos mire felkeltem csak ennyi maradt belőle. :(

Ma Zehra két testvérének volt a szülinapja, így a domb túloldalán lakó nagymamához utaztunk villásreggelire. Voltunk vagy 40-en, de inkább többen. Nem bírtam megszámolni. Itt egész jól elvoltam, nagyon jó volt a társaság. Az egyik dédinek a gondozója ugyanis szintén egy magyar (Irma, akinek a testvéreit Gizinek és Magdinak hívják - lol), - így vele is tök sokat beszélgettem -, meg természetesen ott voltak Katiék is családostól. Meg is jegyezte, hogy még ilyen nem volt, hogy ilyen sokan magyarul beszéljenek itt. :D

A nap sztorija: Irma megkérdezte, hogy fürdetni is nekem kell-e a Lisát. Mondtam, hogy nem, de amúgy is csak hetente/kéthetente fürdik. Habár néha titokban megfürdetem. :)
Erre Erzsi (Lisa dédije és az előző au-pair nagymamája) megjegyezte, hogy neki is mondta Szandi, hogy a szülők soha nem fürdetik a gyereket, így ő mindennap megfürdette (szintén titokban), amikor a szülők nem voltak otthon (akkor még nem járt Lisa óvodába, tehát volt ideje). Na, ezen beröhögtem. :D
A másik sztori, hogy volt egy rokon, aki végig azt hitte, hogy én egy rég nem látott másik rokon vagyok, akit ő kisbaba korában látott utoljára. :D Ezt persze nem értettem meg, mikor nekem magyarázott, mert valami elképesztően idétlen unnémet dialektust beszélt, de Zehra fordított.

Holnap megyek be a városba, megérdeklődöm, hogy Szilvi ajándéka elkészült-e már. Apropó, Lisának megtanítottam, hogy a testvéremet Szilvinek hívják, bár még így is mindig azt kéri, hogy "Schwester kucken". :D

A tegnapi és tegnapelőtti nap egészen eseménydúsan telt. Szerdán Lisa lerántotta az üveg lámpát a szekrényéről, ami ennek következtében körülbelül hárommillió darabra tört. Szerencsére egész jól megértette, hogy ebbe akkor most nem gázolunk bele, és  viszonylag türelmesen várta, amíg végzek a takarítással. Ez eltartott egy jó darabig, mert az összes szekrényt és ágyat ki kellett húzkodnom. Mindamellett örömmel tölt el, hogy Zehra ma nagytakarítás után megjegyezte, hogy tök ügyes voltam, mert csak egy üvegszilánkot talált.
Lisának délután sikerült még az egyik nyakláncát is elszakítani. Ezzel csak az volt a probléma, hogyha a szétszóródott egymilliméteres gyöngyöket a nyuszik előbb találják meg mint mi, akkor annak csúnya vége lehet.

Tegnap dél körül csörgött a telefonom. Zehra volt az, mondta, hogy ne induljak el a Lisáért, mert ma ő hozza el, majd sebtiben mennek is az orvoshoz, mert valami történt az ujjával.
Az orvostól viszonylag hamar hazaértek. Kiderült, hogy egy másik gyerek rácsukta Lisa ujjaira a tornaterem ajtaját, amitől a körmei szépen belilultak. Szerencsére nem tört el, csak jegelni kellett. Mára már csak egy körme maradt lila. Zehra mondta, hogy a körömleeséses szitut már ismerik, mert egyszer már átélték, mikor Lisa két hónapos volt.

Ma nem volt semmi érdekes. Gondolom a tegnapi kellemetlen emlékek hatására Lisa nem  igazán akart az oviba menni (ottmaradni meg pláne nem), de mire mentem érte, már nagyon elemében volt.

Jah, tegnap Zehrának edzése volt, Thomas meg dolgozott, így nekem kellett Lisát lefeketni. Nem volt egy egyszerű móka. Azt már ellestem Zehrától, hogy úgy olvas neki mesét, hogy befekszik mellé a kiságyba (képletesen: felnőtt ember kétrészre hajtja magát, és akkor pont elfér). Idáig nem is volt gond. Aztán még altatódalt is énekeltem. Egyet, kettőt, hármat, huszat. De Lisa rögtön ordítani kezdett, ahogy megjegyeztem, hogy én akkor most kimennék. Kint vártam egy kis időt, de csak nem hagyta abba. Akkor kezdtük előlről. Végül sikerült meggyőznöm, és így 20:40-kor lefeküdt aludni. :)
Ma később van csak Zehrának edzése, így már letette Lisát, nekem csak őriznem kell a házat, míg haza nem ér.

Holnap megyünk korcsolyázni, mert valakinek (már nem tudom követni) a szülinapi bulija lesz, és kibérelt egy szabdtéri műjégpályát. Vasárnap meg Zehra két testvérének lesz a bulija, amikor is villásreggelire vagyunk hivatalosak.

Zehra elment. Lisa meg természetesen felkelt az autó hangjára. Ez az este megint nehéznek ígérkezik...

Újra itt vagyok. :) Mivel Dénes holnap zh-t ír, és így nem tudunk társalogni, van időm blogot írni. A zh-hoz persze ezúton is sok sikert kívánok! Amúgy ma Lisával épp a D wie Dénes betűt tanultuk. Zehra szerint mire hazamegyek, megtanul olvasni. :)

Tegnap felírtam egy csomó dolgot, hogy miről akarok írni, erre nem elkevertem a papírt! Pedig még a konténerben is megnéztem... Szóval írom, ami eszembe jut.
Megnéztem az oviban, hogy milyen karácsonyi (és mikulás) dalokat tanulnak Lisa csoportjában, hogy ne kelljen neki mindig azt mondanom, hogy ezt én sajnos nem ismerem. A nagysikerű Laßt uns froh und munter sein fent is volt youtube-on, és a szövegét is megtaláltam. Az egyszeri meghallgatás után persze nem sikerült tökéletesen memorizálnom, így mikor azt Lisa délután énekelni kezdte még én is csak az első sort és a refrént tudtam. Sebaj, megkerestem újra a neten, és elindítottam neki a youtube-os változatot. Lisa örömében csak ennyit mondott: "Mama's notebook kann das auch!" -(a notebook-ot Lisa nagyjából mokok-nak mondja). A megértés végett: Zehra nem ismert egy mikulás dalt sem, így ő is mindig a youtube elé teszi le Lisát.

Ha már a Mikulásnál tartunk. 5-én este Lisa folyamatosan leste az ablakból, hogy mikor jön végre. Aztán egyszer úgy döntött, hogy feljön hozzám játszani. Hát nem pont akkor volt itt. :D Amúgy ő egy mesekönyvet kapott, én pedig két pár fülbevalót némi csokival földimogyoróval és mandarinnal karöltve. :) Az adventi naptárról Zehra tegnap és ma reggel is megfeledkezett, így délután dupla ajándékot kaptunk. :) Ami nekem fura, hogy ő mindig mondja, hogy ez csak "Kleinigkeit", még én anno átlagosan 4 napig kaptam ennyi mindent az adventi naptárba, mint itt kapunk egy-egy nap. Szóval a Kleinigkeit jelentésében nem értünk teljesen egyet. :)

Eszembe jutott mit akartam még leírni! Általában szeretem tudni, hogy hívják németül a körülöttem lévő tárgyakat. Így egyik nap az óvodából hazafelé jövet azon kezdtem el agyalni, hogy mondják a fekvőrendőrt németül. Magamban a "liegende Polizist"-ig jutottam (melléknévragozás luxus, tudom), de ez így németül elég hülyén hangzott. A következő németezés alkalmával megkérdeztem Zehrát, hogy akkor hogy is van ez németül. Gondolkozott rajta egy darabig, de csak arra jutott, hogy régebben pont a házuk előtt volt egy - akkor még tudta hogy hívják -, de ma már nem emlékszik. Mindazonáltal biztos benne, hogy nem ligender Polizist. Megkérdeztük Thomast, aki ugyancsak nem tudta a fekvőrendőr német nevét, de ő is biztosra vette, hogy nem ligender Polizist. Némi  internetes szörfözés után azonban megtalálta a hivatalos nevét: Bremsschwelle. Hozzátették, hogy ez annyira oficiális szó, hogy az átlag német minden bizonnyal nem ismeri. Majd Thomas tovább olvasva megtalálta, hogy a fekvőrendőrt bizony némely helyen hívhatják schlafender vagy liegender Polizist-nek (alvó- és fekvőrendőr) is. Ezután Zehra hozzátette, hogy lehetőleg ne telefonáljak be a rendőrségre ezzel a szöveggel, hogy "Vor meinem Haus ist ein schlafender/liegender Polizist.", mert egészen biztosan idiótának fognak nézni. :)

Hogy a történésekről is írjak valamit. Szombaton Wiesbadenben voltunk, karácsonyi bevásárlást tartottunk. Én elmentem reggel a vonattal (Zehra kivitt az állomásra, mert dolgoznia kellett aznap), ő meg Lisával munka után jöttek utánam kocsival, így együtt jöttünk haza. Vettem magamnak egy csomó dolgot, úgyhogy a vásárlást idénre nagyjából be is fejeztem.
Vasárnap itt volt az egyik nagymama mikulást köszönteni, meg a Zehra testvéréék, akik egyben a szülinapi látogatást is bepótolták. Nem derült ki, hogy valóban sertésinfluenzásak voltak-e, mert nem akartak 150 €-t fizetni a tesztért. Megértem. :) A nagyitól is kaptam egy tök nagy mikulás csokit. :) Zehrának egy cipőt hozott, amit ő maga kötött, Lisának pedig egy táskát (szintén ő maga csinálta). A nagybátyjától Lisa megkapta a hőn áhított Musik-ot (rózsaszín CD lejátszó), aminek egyetlen hátránya, hogy 6 elem kell bele. :)

Zehra talált új au-pairt februártól, aztán mára kiderült, hogy mégsem minden ok. Mindenesetre igen valószínű, hogy január 29-én megyek haza vonattal. :(

Lisa meg úgy tűnik lecserélte Dénest. Tegnap kétszer is kérte miközben anyával beszéltem, hogy "Schwester kucken". :)

Zehrának még a kreatív vásáron letört két foga, mikor beleharapott egy gumimaciba (nem tudom ki játszotta ezt el nemrég egy lekváros kenyérrel :D). Múlt héten befejezte a fogorvos a kezelését, és 5000 euró leperkálása után haza is jöhettet (ez képletesen értendő, mert van biztosítása a fogaira). Azt akartam kihozni ebből, hogy nemrégiben beszélgettünk, hogy én mennyit fizetek otthon a fogászatért. Zehra teljesen elhűlt az összegek hallatán, és azt mondta, hogy azért ennél még ő is kevesebbet fizet itt Németországban. Na mostmár én nem vagyok ebben annyira biztos. :)

Kezdem ott, ahol legutóbb abbahagytam. November utolsó hetében elmentünk egy dekorációs boltba adventi naptárat venni. Zehra kinézett egy kis fehér papírszatyrokból álló darabot, amire a számok matricával voltak felragasztva. A számokból arany színűt szeretett volna, de már csak ezüst volt. Nem baj, túléljük. Irány a pénztár!
A pénztárnál kérte a számok mellé a zacskókat, mire a pénztáros közölte, hogy az sajnos már elfogyott (akkor minek van kirakva?!). Oké, jó lesz a másik fajta is; azok a piros zsákok. Az is csak dekoráció - mondta a pénztáros. Különben is, minek akarunk mi ilyenkor egyáltalán adventi naptárat venni?! Szerintem erre már Zehra agyán is végigfutott, hogy természetesen legközelebb márciusban fog adventi naptárat venni. :D
Végső soron abban maradtak a pénztáros csajjal, hogy felírja Zehra adatait, és ha lebontják a dekorációnak szánt adventi naptárat, hazaviheti. Zehra december másodikán kapta meg a naptárat (az előző blogbejegyzéshez már csatoltam róla a fényképet). Végső soron nem járt olyan rosszul, mert 20 euró helyett 10-ért elhozhatta.

Lisa (és persze én is) minden reggel örömmel bontogatja (bontogatjuk) a kis csomagokat. Persze nem mindig sikerül meggyőzni arról, hogy a csokikat jobb lenne az óvóda után megenni, és nem reggeli előtt.

Folytatás holnap a Mikulással, mert ma már túl késő van.

Vasárnap délután Weilburgba utaztunk, a karácsonyi vásárra. Az idő nem volt éppen kedvező, hogy mást ne mondjak; szakadt az eső. Ennek a pozitívuma az volt, hogy lehetett nyugodtan nézelődni, mert nem volt tömeg. A vásár nem volt egyébként túl nagy, a helyi kastály belső udvarán rendezték, középkori stílusban (mindezt persze 5 euróért). Az eladók és előadók mind jelemzben voltak, és csak "korhű" dolgokat árultak. A legjobb a középkori körhinta volt, ahol a bácsi kézzel hajtotta a lovacskákat. :) Másfél óra nézelődés után sikeresen átfagyva indultunk haza. Pedig én még - a többiekkel ellentétben - fel is öltöztem...

Legutóbb elfelejtettem írni a szombat reggel történtekről. Mindenki nagyon boldog volt, hogy Lisa nem kelt fel hajnalok hajnalán, hanem egészen 8-ig aludt... - amikoris csengettek. Pár munkás ember jött megszerelni a padlást (nem igazán vágtam le, hogy mi a baj vele). Erre persze már nem lehetett nem felébredni és felkelni. Lementem még pizsomában a nappaliba, és beszélgettünk, míg nem végeztek. Thomas kérdezte, hogy láttam-e már német munkásokat (nem igazán tudom a Handwerker-t jobban lefordítatni). Mondtam, hogy persze, hát itt vannak most is. Már az is a nyelvemen volt, hogy megjegyzem, hogy a magyarokhoz képest igen kultúráltan néznek ki (tiszta fehér egyenruha), mire Thomas megkérdezte még egyszer, hogy német munkást láttam-e már. Először elég hülyén nézhettem, aztán mondta, hogy ők itt lengyelek. Mert munkásból csak lengyel van és magyar. Az esetleges német munkások Luxemburgban dolgoznak.
Aztán elkezdtek sztorizgatni, hogy a nagyszülőknél az éppen most befejeződött házfelújítás során a parkettát is négy magyar rakta le. És milyen jól jártak, mert nekik "csak" 200 eurót kellett fizetni naponta fejenként, és kész lettek azt hiszem négy nap alatt.
Ezután Thomas elmesélt még egy sztorit: egy amerikai cégnek akartak valami szervereket telepíteni, de nemleges választ kaptak, mert az amerikai úgy gondolta, hogy amennyit ő ajánl a munkáért, annyiért úgysem csinálják meg. Thomas megkérdezte, hogy mégis mennyi az az annyi, hátha mégis meg tudnak egyezni. Az amerikai 2-300 dollárt ajánlott, mire a németek épp rábólintottak volna, hogy üsse kavics. Aztán kiderült, hogy ők napi 2-300 dollárra gondoltak, az amerikai meg havonta fizetett ennyit a mongoloknak, akik aztán megcsinálták a munkát.
Mikor elmentek a munkások Thomas saját maga is nekiállt padlást szerelni, merthogy a lengyelek nem tudnak semmit rendesen megcsinálni. :D

Most újból kaja téma. :) Zehra egyik este töltött paprikát csinált vacsorára. Előre örültem, hogy végre valami finit eszünk. A töltött paprikáról azonban neki más elképzelései voltak, mint nekem. Alapvetően ugyan nem sikerült rosszul, de némi csalódással töltött el amiatt, hogy rákészültem, a jó kis finom töltött paprikára. :)
Ma palacsintát akartam sütni, de azt hiszem valami nem stimmelt a hozzávalókkal (hm... - lehet, hogy a dobozos tej, otthon sosem csináltam abból). A massza olyan ragacsos lett, hogy egyáltalán nem lehetett belőle palacsintát (sem) sütni. De nem a serpenyő aljára ragadt le, hanem a részecskék ragadtak egymáshoz. A harmadik után elvesztettem a türelmem, a maradék tésztát egybe a serpenyőbe öntöttem, megváltam még némileg szilárdabb formát ölt, majd bedobtam a sütőbe, hogy nem baj, lesz belőle császármorzsa. A ragadós izé egy óra sütés után (180-200 fokon) is ragadós izé maradt, úgyhogy ennyiben maradtunk.
Vacsira rántott hús lesz, tegnap sajt és krumpli volt összesütve.

Jah, és kaptunk adventi naptárat Lisával. :) Ehhez van még egy sztorim, de azt majd a következő bejegyzésbe írom le.
 

A cím valószínűleg furán hangzik, de itt az advent vasárnap helyett az advent szombatot "ünneplik". Ennek örömére a limburgi boltok (5%-a) tegnap 23-ig tartottak nyitva, így este nem kellett sietni a bevásárlással.
De hogy az időrendet is tartsam egy kicsit, kezdem ott, hogy dél körül Thomas úgy döntött, hogy ő most rögtön ágyat akar venni (a 140 cm-es ágyon nem férnek el, ha a Lisa is ott alszik). Kocsiba pattantunk, és elmentünk az IKEÁ-ba. Persze még az elején megkérdeztem, hogy ebédelhetek-e ott, mert ellenkező esetben nem kocsikázom feleslegesen... :) Az IKEÁ-ban célirányosan az ágyak felé indultunk, ahol a szülők szomorúan veték tudomásul, hogy a kinézett ágyat (ugyanolyat, mint a mostani, csak 180 cm-esben) már nem lehet kapni. Ebéd után (csirke cordon bleu-t ettem sült krumplival és főtt répával, meg gofrit cseresznyeszósszal) a raktári nézelődés elmaradt, mert Thomas rosszul érezte magát, így kiviharzottunk az áruházból, és üres kézzel távoztunk. Lisa legnagyobb csalódására az IKEA melletti játékboltot is ki kellett hagynunk. Linterben kitettük Thomast, majd hármasban bementünk a városba kicsit körülnézni. Lisa körhintázhatott a karácsonyi vásárban, majd nézelődtünk még egy kicsit a boltokban. A második három kör körhintázás után elmentünk még az ALDI-ba meg a Tegut-ba megvenni a heti kaját.
Hazaérkezve Zehra jól lecseszte Thomast, hogy nem is alszik, pedig direkt azért mentünk el, hogy tudjon pihenni...

A vacsora valami rettenetesen borzasztó volt. Egy kis vödörben volt lereszelt krumpli (ezt idáig a hűtőben tároltuk), abból egy-egy merőkanállal kiszedett, kilapított darabot sütött ki Zehra olajban. Kettőt legyűrtem belőle, de olyan íze volt, mintha az olajat innám üvegből. Mondtam is, hogy bocsi, de nekem erre kell valami mást is ennem, különben rosszul leszek tőle. Mivel ezt a krumplis csodadolgot a németek apfelmus-szal eszik (ami nekem sehogy nem jön össsze), ezért ha már az kéznél volt, ráönöttem egy kicsit egy gofira, és azt ettem meg. Az Apfelmus egyébként nagyon finom. Csak akkkor ijedtem meg, mikor elolvastam a dobozán, hogy az egész tiszta cukor. :) Mindenesetre Lisának is jobban ízlett, mint  krumpli, mert ő is csak a tányér szélén lévő apfelmus-t kanalazta.
Ha már itt tartunk, az olajban tocsogó krumpli kapcsán megjegyezném, hogy szerintük még én vagyok az egészségtelen, mert vajat eszem margarin helyett. A Nutellás kenyeret margarinnal enni (ez volt ma Lisa reggelije) viszont tök egészséges....

Tegnap este még németeztünk egy kicsit (módbeli segédigék); nagyon vicces volt. Valahogy esküdni mernék, hogy ember nem mond ilyeneket: Die Politiker haben ihre Nebentätigkeiten nicht überprüfen lassen müssen. Néha már a Zehra sem tudta, hogy mi van. :D

A héten kivételesen nem azért nem írtam, mert nem volt mit, hanem mert szinte egy szabad estém sem volt.

Kedden Zehra szülinapja volt. Nem voltak itt túl sokan, mert a tesvéréék állítólag még mindig influenzásak. Zehra a vendégeknek gulyáslevest főzött. Ezt azért nem kell szó szerint érteni; mikor először ránéztem a levesre az alapszíne zöld volt... Ettől függetlenül adni akartam a dolognak egy esélyt, meg hát ha meg se kóstolom, hogy mesélem el, hogy milyen volt. Mondta Zehra, hogy ami a nagy lábasban van az csípős, ami a kisebben, az nem. A kisebbik lábasból szedtem, és azt kell hogy mondjam, egész kellemes meglepetésben volt részem. Meg is jegyeztem, hogy ha lenne benne egy kis csipetke is, egész finom lenne. Erre mondta Zehra, hogy igen, már látta a Katiéknál, hogy tesznek a gulyáslevesbe valami tésztát, dehát azt ők maguk csinálják! (Halkan azért megjegyeztem, hogy ez nem egy nagyon bonyolult művelet.) Azt ugyan nem értettem, hogy a végén miért kellett a levest tejföllel behabarni (jobban mondva összekeverni, mert a tejföl inkább csak úszkált a leves felszínén), dehát ők tudják.
Másnap, miközben Lisa aludt, főztem csipetkét a leveshez, így már tényleg egész jó volt. :) Mára a csípősebb levesből már nem maradt túl sok, ezért Zehra összeöntötte a kettőt. Ebből ebédeltünk. A gulyás szabály szerint köménymaglevessé változott még attól a kis maradék másik levestől is (így közel ehetetlen volt), szóval el sem tudom képzelni, milyen lehetett a csípős leves eredetileg...

Szerdán a nagypapa szülinapja volt, aki még Frankfurtban tartózkodott mikor elindultunk hozzájuk, és nem sokkal azelőtt futott be, mint ahogy hazaindultunk, csakúgy, mint Zehra testvére a barátnőjével, aki hirtelen már nem is volt sertésinfluenzás.
A legjobb az volt tegnap, hogy tele ehettem magam igazi pogácsával. :) Hmmmm....nyami-nyami :)
Kati fia éppen a vezetésről jött haza. Kérdeztem tőle, hogy Németországban hány órát kell vezetni a jogsi előtt, mert nálunk a 30-at nagyon sokan kevesellik. Meglepő választ kaptam: kötelezően kettőt a rutinpályán, négyet autópályán, ötöt városban, és kettőt éjszaka. Ezenkívül persze mindenki annyit gyakorol, amennyit akar, ha úgy érzi, szüksége van rá. Innentől kezdve nem értem, hogy miért a 30 órára mondják, hogy kevés.

Lisa a nagypapinál nagyon jól érzte magát (még úgy is, hogy a kutya felfalta a maradék Kinder tojását), és hisztizett egy sort, hogy ő maradni akar, anya menjen csak egyedül haza. Mikor végre megnyugodott, és Zehra beültette a kocsiba, sikerült véletlenül szemen vágnia a kocsikulccsal, így a sírás természetesen kezdődött előlről. De aztán egyszer csak haza értünk.

Ma csütörtök van, így a Zehrának edzése volt. Az esti mese után szépen felöltöztettem Lisát pizsamába, hogy Thomasnak már csak jó éjszakát kelljen kívánni neki. Persze ő kitalálta, hogy a Lisának ma nem kell lefeküdni, csak ha anya hazajön (tehát éppen most fél 10-kor). Ez megint olyan no commentes dolog... Mindenesetre én már mindjárt elalszom itt a széken ülve.

Kaptam ma karácsonyi dekorációt a szobámba, úgyhogy holnap kicsit rendet kell rakni, mert a dísz elveszik a cuccok alatt. :) A műanyag világítós karácsonyfám viszont a Lisának nagyon bejön. Majd teszek fel róla képeket. De mostanában tényleg semmire nincs időm.
 

Azt hiszem kezdem a közepén: a frankfurti hétvége rendkívül mozgalmas volt.
Szombat reggel Zehra kivitt az állomásra, így még a vonat indulása előtt némi reggelit is volt időm venni. Lisa is velünk jött, mert Thomas nem akart még felkelni. Így Zehra pizsamában, cipő nélkül őt is berakta a kocsiba. Előtte sírt vagy negyed órát; senki nem értette miért. Aztán az autóban mondta, hogy azért sír, mert az Andi Frankfurtba megy. Kis édes. :)

A vonat pontosan - mint mindig - 9:28-kor érkezett Frankfurtba. A biztonság kedvéért még a vonaton megkérdeztem a kalauzt, hogy a jegyemmel tovább metrózhatok-e. (Amúgy bírom ezt a rendszert. Az egészet úgy kell elképzelni, mintha Dunaújvárosban megváltanánk a buszjegyet Fehérvárra, amivel ott felszállhatnánk még egy helyi járatos buszra, ha éppen nem a buszpályaudvaron van dolgunk, hanem a város másik felén. Az egyetlen hibája, hogy nincs három napos jegy...)
A metróban még kavarogtam egy kicsit, mert csak az volt a fejemben, hogy a 4-essel kell továbbmenni. Csak hát van S4 meg U4 is, és én az S-Bahn-hoz mentem le. Ott lett gyanús a dolog, hogy nem stimmelt a végállomás. Mikor erre rájöttem, átmentem a U-Bahnhoz (mozgólépcsőn vissza a pályaudvarra, majd a másik mozgólépcsőn kicsit arrébb újra le). Bornheim Mitté-nél kellett leszállnom, ahol rögtön megtaláltam a Bergerstraßét, csak a házszámokkal volt némi gond. 10 előtt néhány perccel azonban már Laurance-nál voltam. Lementünk gyorsan a piacra, meg a DM-be, aztán besétáltunk a belvárosba. 11-től kettőig volt elég időnk nézelődni. Kettőkor egy Facebook találkozón vettünk részt. Ez egy 3 és fél órás angol idegenvezetésből állt, ami alapvetően érdekes volt, bár nem sokat értettem belőle (közel semmit). Az volt a baj, hogy ilyen "hochangolok" voltak főleg a csoportban. Mert még a turista angolt csak-csak megértem, de ez esélytelen vot. Laurence néha fordított, ha végképp elvesztem. :)
Itt volt egy vicces szitu. Az egyik srácnak véletlenül elkaptam a "Where are you from?"-ra adott válaszát. Olasz volt, így rögtön odamentem hozzá, hogy tök örülök, legalább mostantól én is tudok valakivel beszélgetni (csak később esett le neki, hogy ezt azért mondom, mert nem tudok angolul...). A vicces az volt, hogy mikor mondtam, hogy magyar vagyok, szólt, hogy ő meg tud magyarul. Mondta, hogy a Külkerre járt. De tényleg tök jól beszélt; egész mondatokat nyelvtani hiba nélkül. Én meg egy értelmes mondatot nem tudtam kinyögni így, hogy szeptember óta gyakorlatilag csak németül beszélek. Ez egyébként mikor kijöttem pont fordítva volt. Az első két napban minden olaszul jutott eszembe, de semmiféleképpen sem németül.

A városnézés után hazaszaladtunk átöltözni, mert Laurence-nak volt két jegye az Operába. Az öltözködéssel némileg gondban voltam, de mikor megláttam, hogy ő miben jön, maradtam inkább a sima C&A-s bordó felsőmben, és be kell vallani, hogy a mellettem ülő sráchoz képest (farmer, tornacipő, feszülős póló) még így is túlöltöztem. Egyébként egész jó helyünk volt (második emelet közepén a második sorban). És nem mellesleg a Titus kegyelmét néztük meg, ami nekem némileg túl modern volt. A sztori az ókori Rómában játszódik. Sextus lakásán hűtőszekrény, tévé és ventilátor volt. A díszlet egyébként a Bartók Kamarateremben is komolyabb. Jelmezek nem voltak (csak egy kétperces jelenetben tűnt fel egy-két beöltözött), mindenki sima öltönyben játszott,  hozzá fehér ingben vagy fekete pólóban. Ami még meglepő volt, hogy két férfi szerepet is nő játszott. Az operaház honlapján fent van a szereposztás, meg pár kép, amik tökéletesen reprezentálják azt, amit leírtam.

Az opera után még elmentünk egy CS találkozóra, ami Laurence lakásától alig öt percre volt. Ott is volt egy ausztrál srác, aki nyökögött pár szót magyarul. Megkérdezte, hogy vagyok, én meg mondtam, hogy "köszönöm jól", mire a többiek csak kamilláztak, hogy mi van. :D
Itt a legvicceseb az volt, hogy egy Frankfurtban élő litván pár (viszonylag idős néni és bácsi) meghívtak engem Budapestre szilveszterezni! :)

A kocsmából (nem találok rá jobb szót magyarul - szerintem az a hely volt, amit Stefano osteriának hív) éjfél után mentünk haza. Kaptam ágyneműt, törcsit, Lorance pedig csak annyit kért, hogy ne kelljek föl 10 előtt, vagy ha mégis, netezzek vagy olvassak.
Persze hajnalok hajnalán felébredtem. :) Először "elolvastam" egy francia újságot, majd nekivetettem magam egy Spiegel cikknek a német oktatási reformról, aminek a negyedik oldalán bealudtam, és csak 10-kor ébredtem föl. :)

Laurence egyébként francia, fordítóként dolgozik Offenbachban. Germanisztikát tanult, aztán jogi szaknyelvre szakosodott a fordító iskolában, és most atomerőműveknek fordít (francia, német, angol és lengyel között). Ezenkívül még olvas bulgárul is, meg tud spanyolul. Volt egy vicces sztorija Magyarországgal kapcsolatban. Mesélte, hogy a fenti nyelvek tudásának birtokában Európában bárhol meg tudja értetni magát. Aztán egyszer elutazott Magyarországra (szerintem a folytatást nem nehéz kitalálni, de azért leírom). Szóval naivan azt gondolta, hogy mivel Magyarország Ausztria mellett van, ezért alap, hogy mindenki beszél németül. Valószínűleg nagyon hamar meggyőződött ennek az ellenkezőjéről. :D Mondta, hogy BKV jegyet akart venni, de fél óra alatt sem sikerült megértetnie magát a pénztárosnővel, hiába mutogatta mellé az előző napi jegyét, hogy ilyet kér. (Lelki szemeim előtt tisztán látom a tipikus bkv-st, akinek az idegen nyelven való kommunikáció annyi tesz, hogy magyarul ordítunk szegény megszeppent külföldivel.) Szóval mondta Laurance, hogy ő soha életében nem érezte magát olyan elveszettnek, mint Magyarországon, így hazatérve vett is egy magyar tankönyvet, de nem nézett azóta bele. Bár mondta, hogy mielőtt legközelebb Magyarországra jön, megtanul kicsit magyarul, mert azt az elveszettség érzést nem óhajtja többet átélni. :)

Vasárnap 11-kor kezdődött a meghirdetett program: villásreggeli valahol a belvárosban. Nem értünk oda időben, de még bőven volt szabad asztal (nem úgy, mint fél órával később...). Kiírták, hogy addig senki ne egyen, amíg nem fizetett, de mivel ezt egy óra alatt sem sikerült abszolválni, elmentünk kajáért. Olyan jót ettem, mint nem is tudom, mikor utoljára. :) Zsemle, vaj, lekvár, szalámi, sajt, tészta fura szósszal, rántotta, csokimuosse, palacsinta, gofri, panna cotta, tiramisu, gyümölcssaláta, sajttorta, apfelmuß és még valami beazonosíthatatlan desszert volt a tányéromon (na jó, nem fért rá egy tányérra).  Ja, és banánlét ittam. :) A főtt és sült kajákat kihagytam - volt ezer féle hús, krumpli, rizs, de ezeket reggeli gyanánt kicsit soknak éreztem. Persze kaja után senki nem tudott mozdulni se. A következő étkezést ma egykor bonyolítottam le (közel 24 óra múltán), szóval tényleg tele voltam. A pincérnőnek szinte úgy kellett kikönyörgni, hogy fizethessünk, szóval azért volt némi káosz.

A találkozón nem csak a kaja volt jó, hanem a társaság is. Jó asztalhoz ültünk, szinte mindenki németül beszélt, egy isztambuli csaj volt csak, aki nem tudott. Az asztalnál egy srác volt csak eredeti német (iszonyatosan kihallatszott a kiejtésből). Kértem, hogy mondjon valamit svábul (stuttgarti eredendően, most wiesbadenben dolgozik), de nem volt túl sok ötlete. :) Volt még velünk egy olasz lány, és egy fülöp-szigeteki, akik a wiesbadeni csoportot szervezik. Meg is hívtak péntekre, hogy menjek én is. Úgyhogy nagyon örülök, hogy találtam magamnak végre társaságot; kérdés, hogy péntek este itthon lesz-e Thomas, hogy vigyázzon a Lisára (miért gondolom, hogy nem...).
Sokat dumáltam még egy másik lánnyal (ő is most fejezte be a bsc-t). Ő a honnan származol kérdésre nem tudott válaszolni; Lengyelországban született, a szülei lengyelek, Olaszországban élt (a német részén) és járt suliba, Angliában egyetemre, és most Frankfurtban csinálja a szakmai gyakorlatát. Azért nem olyan rossz, ha az ember 4 nyelvet beszél anyanyelvi szinten. :)

A találkozó után ismét egy városnézésre került sor, ezennel szerencsére németül. Két ember volt talán, akik nem tudtak németül, de nekik fordított valaki, aki éppen a közelben volt. Ennek már nem tudtam megvárni a végét, 4 órakor visszaindultunk Laurence lakására, összerámoltam, és a 17:22-es S-Bahn-nal visszajöttem Limburgba.
Azt már egy korábbi bejegyzésemben megjegyeztem, hogy feltűnt, hogy Linter és Limburg között nincs közvilágítás, de akkor valószínűleg még csak félhomály lehetett. Mert tegnap este totál semmit nem láttam (be kell szereznem egy elemlámpát legközelebbre). Mentem úgy nagyjából egyenesen, hogy egyszer csak hazaérek. Mindamellett új rekordott döntöttem, mert kb. 43 perc alatt itthon voltam.
Lisa tök boldog volt, lefekvésig csak velem játszott. :) Zehra meg is jegyezte, hogy újra helyreállt a rend a lelkében, mert ő is és én is újra itthon vagyunk (Zehra Kölnben volt a régi munkatársaival).

A képeket még nem töltöttem fel, de ha eljutot odáig teszek hozzá képaláírást, és ide nem írom le külön, hogy mit néztünk meg Frankfurtban.

Ez a sztori még az előző blogbejegyzéshez tartozik, de az előzmények ismerete nélkül nem lenne teljes.
Az egész dolog talán ott kezdődött, hogy szóltam még a legelején, hogy én inkább zsemlét ennék, mert finoman szólva sem rajongok a barna kenyérért. Erre az volt Zehra válasza, hogy ők azért nem vesznek zsemlét, mert azt nem lehet másnap megenni. Ezt először nem igazán tudtam mire vélni, aztán hamar kiderült, hogy mire gondol.
Tudniillik ők semmit nem csomagolnak vagy tesznek be a hűtőbe. Nincs itthon zacskó, folpack vagy alufólia. És a zsemlét azért nem lehet másnap megenni (szerintük), mert nyilván azt is csak úgy kiteszik a levegőre (száradni), még a kenyér az ugye előrecsomagolt (pl. toast kenyér), így az még másnap is jó. Remélem érthető voltam. :)

Szóval így történt az is, hogy a vendégek 50 literes szemeteszacskóba csomagolva kapták a szülinapi tortát. Én meg alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne röhögjek fel (nagyon) hangosan.

Holnap nem leszek, reggel nyolckor indulok Frankfurtba, ahonnan csak vasárnap este jövök haza.

Most látom csak, hogy mesélésben még csak az elmúlt szombatnál tartok, holott már csütörtök van. Akkor nem is nagyon húzom tovább az időt.
Ha már szombat és Frankfurt. Meg akartam jegyezni, de valahogy kimaradt a blogbejegyzésből, hogy volt Frankfurtban egy utca (Münchener Straße), amin végigsétálva némileg Ázsiában éreztem magam. Mindegyik épület aljában egy-egy kis bolt volt (ez még nekünk is általános), de a boltok kirakatüvegein és az előttük lévő kis táblácskákon egyetlen egy német felirat sem (!) volt. A szövegek általában arabul (vagy héber?), kínaiul, japánul vagy törökül voltak kiírva. Egy helyen szerepelt néhány francia sor is. Kb. hasonló érzés lehet Kínában sétálgatni.  Látod, hogy ki van írva valami (étlap), de azon kívül, hogy helyes kis ábrácskák, nem jelentenek többet. Valószínűnek tartom egyébként, hogy ezekben az üzletekben nem is vásárolnak németek. :D Volt egy török fodrászat, ott is csak török fodrászok vágták a száz százalékban török vendégek haját. Habár eszembe jutott, hogy lehet, hogy azért mennek a törökök török fodrászatba, mert a németnek nem tudnák elmagyarázni milyen hajat akarnak. (Na jó, azért a törökökre berendezkedett boltok olcsóbbak is; Zehra is vett náluk nemrég egy csizmát, mondván ha két hét múlva kidobja, akkor is megérte.)

Vasárnap itthon döglős nap volt, de azért délután elmentünk egy picit sétálni, hogy legyünk a friss levegőn is. Mivel viszonylag korán sötétedik, nem mentünk messzire, csak ide a kis állatkertbe. Az egyik kecskével megetettem egy falevelet.

Hétfőn újra oviba mentünk. Valamilyen rejtélyes oknál fogva Lisa mindent megcsinált első szóra (értsd: nem kellett a felöltözésért tíz percet könyörögni), így már 8 órakor ott toporzékolt az ajtóban, hogy el szeretne indulni. Végül összekaptam magam én is, és gyalog indultunk el. Időnkből kitelett.
Kedden már nem voltunk ilyen fittek, ráadásul szakadt az eső (már hétfő délután is, így az aznapi játszótéri foglalkozás is elmaradt), szóval babakocsival mentünk.

Szerda óta itthon van Zehra szabadságon (idén utoljára), így vele megy Lisa oviba. Bár őszintén kíváncsi leszek mi lesz, mert ma az óvónő kitiltotta. Mármint Zehrát az oviból. Mert Lisa szerda óta megint sír, és mikor én viszem, akkor nem. Ez egyébként röhelyes. Mondtam is Zehrának, hogy ilyen alapon lassan minden anyukát kitilthat az oviból (szó szerint azt mondta, hogy nem viheti többet a gyereket), mert sír a gyereke reggel. És két hét után semmi munkája nem lesz, mert nem járnak gyerekek a csoportba.
És ha már itt tartunk. Az ovi ajtajáról lekerült a 10 gyerek skarlátos tábla. A továbbiakban a sertésinfluenzás gyerekeket számolják. Végülis a skarlátot sem kaptuk el, úgyhogy remélem ezt se fogjuk. 

Szerdán volt Lisa 2. szülinapja (emiatt vett ki Zehra szabadságot). Nem is tudom, hogy nekiálljak-e mindent leírni, ami történt. Mert akkor a felénél elunjátok ezt a bejegyzést.
Na mindegy, kezdem az elején. Zehra már kedden egésznap azon parázott, hogy szerdán három süteményt kell sütnie, és úristen, a tortát úgyis elrontja. Akkor kapott el először a röhögőgörcs, mikor a boltból hazajövet megláttam nála az előre csomagolt hosszában elvágott tortaalapot, amire gyakorlatilag csak a krémet kellett rákenni (krém: mogyorókrém üvegből). Előtte azért felajánlottam, hogyha nem sikerül, szívesen sütök egy tortát... Szerda reggel mesélte, hogy nem sikerült, valamit ki kellett dobnia, és mehetett este 10-kor még egyszer boltba. Komolyan nem vágtam le, hogy mit lehetett azon a tortán elrontani.

Az oviba a szülinaposoknak kötelezően kell vinni egy gyümölcssalátát. Ez volt Zehra következő problémája. Mármint, hogy ő még sosem csinált gyümölcssalátát, és fogalma sincs, hogy kell. Mondom gyümölcsöket feldarabolni, összekeverni, azt' kész. De nem, az nem jó, mert kell bele joghurt, meg...
A joghurt megből persze reggelre nem lett semmi, egy tök normális gyümölcssalátát csinált; körtével, almával, szőlővel, banánnal és naranccsal. A maradékot hazahozta az oviból, így azt ettem tegnap ebédre (és ma is). Ilyen finom kaját mióta itt vagyok, nem ettem! Teljesen boldog voltam ettől. :)

Szerdára elkészültek a sütik (több-kevesebb sikerrel). Az első vendégek fél négy körül érkeztek, az utolsók nem sokkal 10 előtt távoztak.
A szülőktől egy babakonyhát kapott a Lisa (azóta százasával "isszuk a kávékat" naponta), az ovis barátnőjétől egy puzzle-t és egy Hello Kitty-s zoknit, a nagypapától egy ruhát, a nagymamától egy babaágyat, a déditől egy zenélő dobozt (meg még ma vettünk a pénzéből egy HK-s pizsomát és Play-Doh gyurmát), a másik nagymamától egy mesekönyvet (A kis vakondról, aki tudni szeretné, ki csinált a fejére - mókás), a nagynénitől egy másik könyvet, a másik nagynénitől egy babát a babaágyba. És valószínűleg a fele ajándékot kihagytam. :) Persze nem tudott mindenki eljönni. A nagypapi Elefántcsontparton volt a focistákkal, Kati nagymamának megbeszélése volt, az anyuka testvérének a barátnőjének a testvére :) pedig sertésinfluenzás, így jobbnak látták nem jönni, mert sanszos, hogy ők is azok.

Remélem nem hagytam ki semmi fontosat. A képeket hamarosan elérhetővé teszem.

Szombaton Frankfurtba utaztam, míg a többiek a nagymamához mentek. Így még vonatoznom sem kellett, mert elvittek a frankfurti pályaudvarig. Tulajdonképpen egy kiállítást néztem ki aznapra, de csak délután akartam oda menni, mert akkor már féláron bemehetek.
Megreggeliztem (óh, mire találtam egy helyet, ahol lehetett teát kapni :) ), majd délig a városban sétálgattam (a képeket feltöltöttem Picasára), ahol igazából semmi extrát nem csináltam. A nevezetességek közül Goethe házát gondoltam megnézni - legalább kívülről -, de sajnos úgy körül van építve, hogy már kívülről sem látszik. 5 eurót meg nem igazán akartam fizetni (szívás, hogy nem váltottam ki a nemzetközi diákot, amíg lehetett volna).
Pár óra sétálgatás után elfáradtam, és úgy döntöttem, hogy nem veszek napijegyet Frankfurtban (5.80 €), inkább elsétálok a Messé-ig, és kifizetem a teljesárú jegyet. Szerencsém volt, mert a nénik bediktálós alapon is adtak diákjegyet. :) Szóval tök jól jártam.
A vásár egyébként nem volt túlságosan nagy (a téma egyébként utazás -és biciklikiállítás volt), így elég hamar végigsétáltam a standokon. Jó volt emberekkel beszélgetni. Mondjuk viccesnek találtam, hogy az egyik kiállító sem vágta le, hogy nem vagyok német, csak amikor esetleg megkérdeztem, hogy mennyibe kerül ez Németországban. Erre kérdezte meg az egyikük, hogy miért, honnan jövök. Elmondtam, hogy Magyarországról, és 13 éve tanulok németet. Ő ezt úgy értelmezte, hogy 13 éve Németországban élek. Aztán persze mondtam, hogy még csak szeptember óta.
Ezzel kapcsolatban meg is kérdeztem Zehrát tegnap, hogy például a 100 éve itt élő törökök tényleg rosszabbul beszélnek németül, mint én. Mondta, hogy igen, vagy nézzem meg a Lisa egyik ovistársát, ott se nagyon tud a gyerek németül (és a szülők sem). Ők egyébként oroszok. A kislányt egyébként én még egyáltalán nem hallottam beszélni sem németül, sem máshogy. Alapvetően a csoportban a Lisán kívül még egy kisfiú van, aki tud egyáltalán beszélni.

A vásárcsarnokból kijövet ... apropó vásárcsarnok. A képeken is látszik, hogy már majdnem olyan, mint a pesti EXPO.  :) Szóval dolgom végeztével örömmel nyugtáztam, hogy megúsztam az esőt, ami éppen addig esett, amíg bent voltam. Nem tartott azonban sokáig az örömöm, mert alig pár tíz métert tehettem meg, mire újból eleredt. Ehatároztam, hogy villamossal megyek vissza a vasútállomásra. A jegyautomatánál éppen 3 német (!) nyugdíjas szórakozott. Beálltam mögéjük a sorba. Közben elment egy villamos. Nem baj, megyek a következővel. Azonban mire az beérkezett a megállóba, még mindig nem jutottam el az automatáig, úgyhogy a jó öreg bliccelést választottam. Mivel a következő megállókban senki nem szállt föl, így nem volt ellenőr sem. Megint megspóroltam 2 euró 20 centet, amivel a német gazdaságot gyarapítottam volna, ha a nyugdíjasok nincsenek ott, és tudok jegyet venni.

A frankfurti pályaudvaron szerencsére kismillió automata van, így ott a jegyvétel ilyen szempontból nem okozott gondot. (Itt előzményként megjegyezném, hogy mikor először vonatoztam - Limburgból Wiesbadenbe -, akkor is automatából próbáltam először jegyet venni, de nem igazán tudtam, hogy mit, meg hogy kell, úgyhogy negyed óra szórakozás után bementem a pénztárba, ahol a pénztáros közölte, hogy menjek csak vissza az automatához (van ott egy másik is), mert csak onnan lehet jegyet venni.) A fenti előzmények ismeretében próbáltam az automatából jegyet venni, ami harmadszorra sem sikerült. Ez azért volt meglepő, mert ezek a német jegyautomaták nem olyanok, mint a MÁV-osak, hogy akármilyen irányban tuszkolod bele a pénzt, úgysem fogadja el, hanem mindenhogy jó neki. Egy idő után azonban észrevettem a hibaüzenet, miszerint maximum 20 euróssal lehet fizetni (nálam egy ötvenes volt). Arra már felfigyeltem rögtön a legelején, hogy a boltokban nem lehet 50-esnél nagyobb címletű pénzzel fizetni, de nem gondoltam arra, hogy az automatánál 50-essel sem. Na mindegy, bemenetem a pénztárba, hogy majd elsírom a problémámat. A biztonsági őr megkérdezte, hogy miért jöttem, majd, hogy jegyet is akarok venni vagy csak pénzt váltani. Mondom ha már itt vagyok, akkor vennék jegyet is. Adott egy sorszámot, majd öt perc várakozás után sikerült jegyet vennem.

Limburgba megint átszállásos vonattal mentem, ami 16:40-kor érkezett a pályaudvarra. Gondoltam megkísérlek a jegyemmel kibuszozni Linterbe, maximum szól a sofőr, hogy nem lehet. Ilyenirányú terveim azonban dugába dőltek, mikor láttam, hogy az utolsó busz 16:22-kor indul. Szóval maradt a séta. Mivel már korán sötétedik, sikerült felfedeznem, hogy a Limburgot Linterrel összekeötő gyalogúton nincs közvilágítás. Még jó, hogy nem otthon vagyok, itt azért teljes biztonságban haza mertem menni. Kicsit előbb érkeztem meg, mint a többiek, akik még hoztak valami kaját a kínaiból. Én szerencsére vettem még két zsemlét Frankfurtban.

Kivételesen nem azért nem írtam az elmúlt két napon, mert nem volt mit, hanem mert nem volt időm. Ezt is megértük. :)

November 11-én este tartották a városban a Márton napi felvonulást. Erről egy igazán jó leírést, találtam itt, úgyhogy nem is ragozom tovább, akit érdekel elolvashatja.

Márton 317-ben született a pannóniai Savariában, a mai Szombathelyen. Az apja kívánságára a római császár katonája lett. Egy különösen hideg téli estén, mikor a Francia honban fekvő Amiensbe lovagolt a város kapujában egy félmeztelen koldus kért tőle adományt. Mártont nagyon megindította a koldus nyomorúsága, így kardjával kettévágta kabátját, és a felét a koldusnak nyújtotta. Éjszaka álmában megjelent neki Jézus a koldus alakjában. Márton ennek hatására felhagyott a katonai szolgálattal és megkeresztelkedett.
Misszionáriusként sok jót tett, nagyon megszerették az emberek: püspökükké akarták választani. Ő méltatlannak érezte magát eme hivatásra, így mikor érte jöttek, hogy felszenteljék, elbújt egy libaólban. Azt gondolta itt sosem találnak rá, de a libák hangos gágogásukkal elárulták őt. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
A nép nem felejtette el Mártont, minden évben halálának évfordulóján, november 11-én emléknapot tartottak a tiszteletére: fáklyás felvonulásokat szerveztek és Márton-tüzeket gyújtottak.
A lampionos felvonulásokat  csak a 19. század elején vezették be egyházi rendeletre, hogy a fény, mely a jó cselekedetet jelképezi mindenkihez eljusson. Manapság ebben elsősorban a gyerekek vesznek részt, sötétedéskor a maguk készítette lampionjaikkal járják az utcákat miközben régi Márton napi dalokat énekelnek. A vonulókat a lován ülő Szent Márton vezeti arra a helyre, ahol a megemlékezésre sor kerül. A helyszín településenként változó: többnyire a piactér, a templomtér vagy esetleg maga a templom ad helyet a rendezvénynek. 
A megemlékezés résztvevőinek iskolás gyerekek dalokból, versekből, és egy kisjelenetből álló műsorral kedveskednek. A kisjelenet leggyakrabban a köpönyegét megosztó Márton történetét  mutatja be, de vannak jelenetek, melyek jelen korunkba ágyazva mutatnak példát az emberbaráti szeretet megnyilvánulására. A műsor befejezéseként meggyújtják a Márton-tüzet, és megajándékozzák a gyerekeket valamiféle finomsággal, például pereccel, márton-kiflivel, fánkkal, liba alakú kaláccsal, cukorkával, teával, gyerekpunccsal, márton-musttal. Az egyik legjellegzetesebb Márton napi ajándék a "Weckmann", ami egy édes tésztából készült ember alakú figura mazsola szemekkel és agyagsíppal a szájában.
Mivel a Márton nap korábban a karácsonyt megelőző böjti időszak előnapja volt, a megemlékezés után még ma is sok helyen táncos mulatságot csapnak, ahol az asztalról nem hiányozhat a Mártont eláruló libák sültje és az újbor.

Az ünneplés tényleg úgy zajlott, ahogy az fent le van írva. A képek, amiket csináltam itt kezdődnek. Talán annyit helyesbítenék - mivel tegnap ilyen Márton-formát reggeliztem -, hogy azt nem "Weckmann"-nak, hanem "Martinsmann"-nak hívják. És nem volt agyagsípja, csak két mazsola szeme. Mi mondjuk libát sem sütöttünk, de azt mondta Zehra, hogy csak azért nem, mert annak kell egy óra, hogy megsüljön. Valamiért úgy érzem, hogy nem vesztettem sokat.
Tegnapelőtt este paradicsomos spagettit vacsoráztunk. Idáig úgy gondoltam, hogy a paradicsomos tészát szándékosan sem lehet elrontani, mert alapvetően csak tészta kell hozzá, meg paradicsom(szósz). Hát most sikerült! A paradicsomszószt ugyanis Knorr zacskós porból csinálta (a fini üveges helyett, amit itt is ugyanúgy lehet kapni), és az íze mindenre emlékeztetett, csak a paradicsomra nem. Valószínűleg egy világ omlana össze bennük, ha megtudnák, hogy a zacskós kajákon túl is van élet.